Szülőföld Szülőföld

Szülőföld

    • $11.99
    • $11.99

Publisher Description

„Bolaño több művön dolgozik egyszerre, és ha az egyiket félreteszi, hogy belefogjon egy másikba, sosem felejti el, amit már megírt. Így aztán minden új könyv nagyon ismerős, már ismertük a szereplőit vagy a helyzeteit, következésképp sosem voltak félretéve vagy elfeledve. (…) Írásainak újabb jellegzetességére utal, hogy elbeszélő művészetében határozottan jelen van az életrajz, és az aprólékosan följegyzett dátumok segítségével rekonstruálhatjuk az író élettörténetét: születését 1953-ban Chilében, mexikói éveit 1968 és 1977 között, majd 1977-es Barcelonába költözését; 1973-as chilei útját, hogy támogassa Salvador Allende kormányát; 1992-ben diagnosztizált májbetegségét, amely 2003-ban bekövetkezett haláláig szükségképpen meghatározza írásainak ritmusát. Innentől kezdve pedig egyre-másra jönnek a kiadatlan könyvek, köztük az, amelyik talán a legnagyobb hatású – bár nem olyan könnyen érthető, mint a szintúgy mesteri Vad nyomozók –: a 2666. (…) Mindezek a sajátosságok megjelennek a Szülőföld című kötetben, Bolaño döbbenetes világának e döbbenetes darabjában. Szokás szerint semmi értelme azon igyekezni, hogy megkülönböztessük, három független részt vagy egy regényre jellemző egységet olvasunk-e. (…) Nem kezdem egyesével elemezni a kötetben szereplő történeteket vagy ragyogó jeleneteket, elvégre az olvasónak semmi szüksége sincs iránymutatásra.” – Részlet Juan Antonio Masoliver Ródenas előszavából

GENRE
Fiction & Literature
RELEASED
2019
15 April
LANGUAGE
HU
Hungarian
LENGTH
216
Pages
PUBLISHER
Jelenkor Kiadó
SELLER
PublishDrive Inc.
SIZE
1.5
MB

More Books by Roberto Bolaño

2666 2666
2013
The Savage Detectives The Savage Detectives
2013
Distant Star Distant Star
2014
Last Evenings On Earth Last Evenings On Earth
2014
By Night in Chile By Night in Chile
2014
Last Evenings On Earth Last Evenings On Earth
2024