Szent László íja Szent László íja

Szent László íja

    • $9.99
    • $9.99

Publisher Description

Kr. u. 1347. Bónizs Róbert A kőfaragó című regényének főhőse, Zétényfi András immár meglett, családos ember. Békében és boldogságban éli életét, míg egy nap az odvaskői Boldogasszony-kegyhely felújítása közben rá nem bukkan egy több száz éves pergamenre, amely töredékes útmutatást tartalmaz Szent László király egyik ereklyéjének, híres íjának a hollétére vonatkozóan.


A szentléleki pálos szerzetesek priorja, Dénes atya megkéri, hogy egy fiatal szerzetes, Kálmán társaságában próbálja megkeresni az ereklyét. Azonban a pergamenről kisilabizálható útmutatás alapján további útitársakra is szükségük lesz, és Kálmánról is kiderül, hogy sokkal több, mint aminek látszik.


Ráadásul minden óvatosságuk ellenére az ereklye létezésének titka kitudódik, mire a Felvidék egyik tót nagybirtokosa úgy dönt, bármi áron megszerzi azt, hogy felhasználhassa sötét céljainak elérése érdekében...


Bónizs Róbert új regénye tovább szövi A kőfaragóban megismert szereplők és vidék történetét, de önállóan is élvezhető, az előzményekhez csak lazán kapcsolódó mű. A szerző kiterjedt történelmi és földrajzi kutatómunkára alapozva mutatja be az egyik legnagyobb magyar király, Szent László legendáinak fennmaradását, tovább élését mindössze néhány évszázad elmúltával, illetve az ősi magyar hitvilág és a már szinte teljesen megszilárdult kereszténység egymás mellett élését és egymásra hatását a XIV. századi Magyar Királyságban.

GENRE
Fiction & Literature
RELEASED
2021
23 April
LANGUAGE
HU
Hungarian
LENGTH
336
Pages
PUBLISHER
Gold Book
SELLER
PublishDrive Inc.
SIZE
1.6
MB

More Books by Róbert Bónizs

A pápa zsoldosa A pápa zsoldosa
2023
Esztergom oroszlánja Esztergom oroszlánja
2021
Fekete halál Fekete halál
2021
Ördögi erő Ördögi erő
2021
A kőfaragó A kőfaragó
2021