Vasemberek Vasemberek

Vasemberek

    • $15.99
    • $15.99

Publisher Description

„Az Ironmanen ott zajlik a verseny, ahol Dave Scott jár.”
1989. október 14-én Hawaii szigetén nagy várakozással övezett összecsapás zajlott két, emberfeletti képességekkel rendelkező, versenyzői karrierje csúcsán lévő sportoló között.
A hatszoros bajnok (Dave Scott) egyszer s mindenkorra le akar számolni az ellenfeleivel. Kihívója (Mark Allen) azonban elszánta rá magát, hogy megnyeri a legfontosabb triatlonversenyt is.
A triatlonsport történetének egyik legkiélezettebb vetélkedésén a két rivális szorosan egymás mellett teljesítette a 3860 méter úszásból, 180 kilométer kerékpározásból és egy maratoni futótávból álló versenyt. Nyolcórányi küzdelem után mindössze 59 másodperc különbséggel értek célba.
Matt Fitzgerald dokumentumregénye rávilágít arra, hogy a két bajnok miként hajszolta egymást és önmagát olyan helyzetbe, amelynek csúcspontján a sporttörténelem egyik legfantasztikusabb versenyében lépték át a fizikai teljesítmény addig ismert határait. Egyikük saját démonjaival küzdött a sikerért, a másik képtelen volt túltenni magát az őt ért korábbi vereségeken.
A Vasemberek nem csupán a verseny alakulását írja le, hanem érdekes betekintést nyújt abba is, hogyan vált Mark Allen és Dave Scott ennyire motivált sportolóvá, mitől lobogott bennük ez az olthatatlan sikervágy.

GENRE
Sports & Recreation
RELEASED
2019
26 June
LANGUAGE
HU
Hungarian
LENGTH
384
Pages
PUBLISHER
Park Kiadó
SELLER
PublishDrive Inc.
SIZE
14.5
MB

More Books by Matt Fitzgerald

How Bad Do You Want It? How Bad Do You Want It?
2016
80/20 Running 80/20 Running
2014
80/20 Triathlon 80/20 Triathlon
2018
The Endurance Diet The Endurance Diet
2016
Iron War Iron War
2011
Running the Dream Running the Dream
2020