Consider Me - Bízz bennem Consider Me - Bízz bennem

Consider Me - Bízz bennem

    • 9,99 €
    • 9,99 €

Publisher Description

GÓLOK ÉS CSÓKOK

A jóképű Carter Beckett az NHL ünnepelt játékosa, egyben ügyeletes szívtiprója – bajnok a jégen és a hálószobában egyaránt. No meg a legdögösebb férfi, akit életemben láttam. Mi a legrosszabb az egészben? Az, hogy ő nagyon is jól tudja ezt.
Ez az öntelt playboy ráadásul nem válogatja meg a szavait – még csak meg sem próbálja. Mindent ezüsttálcán kínált neki az élet, gyönyőrű nők végtelen sorát is beleértve, és úgy tűnik, engen szemelt ki következő prédájának.
Igen, persze, dögös a srác, de közben egy két lábon járó emlékeztető az óvatosságra. Eszem ágában sincs bedőlni a… khm… vonzerejének.
Aztán elkezdem leengedni a falat magam körül, ő pedig olyan rejett darabkáit tárja fel előttem, melyeket eddig nem állt szándékomban megismerni. Keményen próbálkozik, de még nem győzött meg teljesen.
Életében először Carter az, aki könyörög – hogy… bízzak benne.
Ebből a magával ragadó, rendkívül humoros történetből kiderül, lehet-e közös jövője egy milliomos jéghoki-csapatkapitánynak és egy középiskolai testnevelő tanárnak.

Becka Mack világszerte népszerű Playing For Keeps sorozatának első kötetét tartja kezében az olvasó, melyben Carter és Olivia történetét ismerjük meg.

GENRE
Romance
RELEASED
2024
24 September
LANGUAGE
HU
Hungarian
LENGTH
527
Pages
PUBLISHER
Kossuth Kiadó
PROVIDER INFO
Kossuth Kiado
SIZE
741.4
KB
Consider me Consider me
2024
Play with me Play with me
2025
Unravel me Unravel me
2025
Fall with me Fall with me
2025
Jouer pour gagner - Livre 01 Laisse-moi une chance (e-book) Jouer pour gagner - Livre 01 Laisse-moi une chance (e-book)
2025
Untangle Me (Playing for Keeps 3) Untangle Me (Playing for Keeps 3)
2025
Az utolsó facér milliárdos Az utolsó facér milliárdos
2022
Csalóka szerelem Csalóka szerelem
2023