Vezetői séta a sztratoszférában
Publisher Description
“Érdekes jelenségnek vagyunk tehát tanúi. A nemzetközi cégek vezetőfejlesztésre költött milliárdjai azért nem hozzák meg a kívánt eredményeket, mert a szervezeti működésmód, az "operációs rendszer" elavult. Feleslegesen megy a pénz a hardver fejlesztésébe, mert a régi Windows tetű lassú, és állandóan lefagy.”
“Ez a kis könyv már nem a nyúlon túli világba kalauzol, hanem attól sokkal távolabb. A Bélákkal talán még együtt bólogattál, a nyulakra esetleg már elkerekedett a szemed, ezt az irományt pedig minden bizonnyal csak azért nem fogod a földhöz csapkodni, mert elektronikusan olvasod. Az itt leírt vállalatok értékrendje és mindennapi működése olyan távol van a vezetéssel kapcsolatos közgondolkodástól, hogy tényleg űrutazásnak tűnhet a tanulmányozásuk.”
Cservenyák Tamás harmadik, vezetésről szóló e-könyvében olyan világba kalauzol, amit eddig kevés honfitársunknak volt alkalma megtapasztalni.