Gróf Széchenyi István válogatott munkái II. Gróf Széchenyi István válogatott munkái II.

Gróf Széchenyi István válogatott munkái II‪.‬

    • $3.99
    • $3.99

Publisher Description

Gróf Széchenyi István (1791-1860) Bécsben született,s jórészt idegen környezetben nevelkedett.Felmenői között számos, az országért tenni akaró,művelt arisztokratát ismerünk ( édesapja Széchenyi Ferenc a Nemzeti Múzeum,nagybátyja Festetics György a Georgikon alapítója).Serdülőként belépett a hadseregbe és részt vett a napóleoni háborúk összecsapásaiban.A béke azonban lelassította előmenetelét,megcsömörlött a katonaélettől és otthagyta a katonai szolgálatot.

    Még katonaként,Debrecenben ismerkedett meg a fiatal erdélyi arisztokratával,Wesselényi Miklós báróval (1796-1850).  A jómódú Széchenyi a későbbiekben beutazta szinte egész Európát.Megismerte a gazdasági és politikai fejlődés élén járó Angliát és a fejlődésben egyre inkább lemaradó Oszmán Birodalmat is.Felismerte,hogy a felemelkedés érdekében Magyarországnak reformokra van szüksége,és életcélját az ország fejlődéséért végzett munkában találta meg.

    Első országos közszereplése az 1825-27-es országgyűlés.Széchenyi felajánlotta 1 évi jövedelmét a magyar nyelv fejlesztésére,többek követték példáját,s így jött létre a Magyar Tudományos Akadémia.

    Reformprogramját 3 egymást követő  és egymásra épülő művében fejtette ki: Hitel (1830), Világ (1831), Stádium (1833). Hitel c. művében a magyarországi mezőgazdaság aktuális problémáira keresi a választ.   Széchenyi elsősorban az arisztokráciát kívánta megnyerni,saját társrétegében látta a reformfolyamat vezetőit.Ebben csalódnia kellett,mivel az arisztokraták többsége nem érdekelt a megújításban és inkább a birtokos nemesség soraiban hatottak Széchenyi elgondolásai.

        Széchenyi viszonya a bécsi udvarral: tartott Magyarország és Ausztria viszonyának, azaz a közjogi kérdésnek a felvetésétől. Ausztria nemzetközi helyzete rendkívül erős,és ha Bécsben úgy látják a magyar reformmozgalmat, hogy az veszélyezteti a birodalmi érdekeket,még csírájában elfojtják a reformkezdeményezést.Úgy vélte, hogy Bécs támogatását,vagy legalább jóindulatú semlegességét meg lehet nyerni.

    Széchenyi és Wesselényi között véleménykülönbség alakult ki (rendi politizálás). Széchenyi elavultnak és a reformpolitika akadályának tartja, Wesselényi  viszont a reformpolitika feltételének és keretének a Bécshez való viszonyt.

       Széchenyi gyakorlati munkássága: Lánchíd építése,Duna és Tisza szabályozásának kezdete,gőzhajózás Magyarországon,modern malomipar,lótenyésztés,lóversenyzés népszerűsítése,angol mintára bevezették a kaszinókat,vasútépítés.

   Kossuth joggal nevezte őt a legnagyobb magyarnak.

   1860-ban,Döblingben egy elmegyógyintézetben halt meg, önkezével vetett véget életének.

GENRE
Politics & Current Events
RELEASED
2011
August 1
LANGUAGE
HU
Hungarian
LENGTH
283
Pages
PUBLISHER
Fapadoskonyv.hu
SELLER
Fapadoskonyv HU LIC
SIZE
1.6
MB

More Books by Széchenyi István gróf