Hamlet Hamlet

Publisher Description

Shakespeare életéről nem sokat tudunk, az adatok hiányosak és gyakran pontatlanok. Születési helye Stratford-upon-Avon, egy falusias kisváros. Shakespeare 18 éves korában, 1582-ben vette feleségül a nála 8 évvel idősebb Anne Hathawayt, akitől három gyermeke született. 1585-86 táján hagyta el családját, és Londonba költözött. Itt kapcsolatba került a színházzal, s egy 1592-es adat már sikeres fővárosi színészként és drámaíróként említi. Az 1599-ben épült Globe Színháznak főrészvényese volt, s időközben meg is gazdagodott. 1607 után felhagyott a színészi mesterséggel, s egyre több időt töltött Stratfordban. Utolsó éveiben már elzárkózott a világtól, s szülővárosában halt meg, a hagyomány szerint születésnapján 1616. április 23-án.

Eleinte régebbi darabok átdolgozásával foglalkozott, de pályakezdésének művei is jórészt átdolgozások. Drámaírói pályájának első felére 22 darab esik: a VIII. Henrik kivételével az összes királydráma, regényes színművek és vígjátékok mint a Szentivánéji álom, Velencei kalmár, Ahogy tetszik és a Vízkereszt. 1593-ban jelentette meg Venus és Adonis című „mitológiai románcát“. Rá egy évre a Lucretia meggyalázása c. elbeszélő költeményét. Ekkor írhatta szonettjeinek legnagyobb részét. Lírai verseinek legfőbb témája a barátság és a szerelem volt. 154 szonettje 1609-ben látott napvilágot. Pályájának második felében világszemlélete komorabbá vált. Művészete ekkorra ért be igazán. Kiemelkedő darabjai a Julius Caesar, a Hamlet, Troilus és Cressida, az Othello, Lear király, Macbeth és az Antonius és Kleopátra. Pályája végén új drámatípust teremtett, a Téli rege és A vihar innen valók.

GENRE
Arts & Entertainment
RELEASED
2011
August 29
LANGUAGE
EN
English
LENGTH
81
Pages
PUBLISHER
Fapadoskonyv.hu
SELLER
Fapadoskonyv HU LIC
SIZE
1.8
MB
Shakespeare's Tragedies Shakespeare's Tragedies
2017
Shakespeare Tragedies/ Trauerspielen, Bilingual Edition (all 11 plays in English with line numbers plus 8 of those in German translation) Shakespeare Tragedies/ Trauerspielen, Bilingual Edition (all 11 plays in English with line numbers plus 8 of those in German translation)
2018
Le Conte d'Hiver, La Tempete, Pericles, et Cymbeline Le Conte d'Hiver, La Tempete, Pericles, et Cymbeline
2018
The Complete Plays of Robert Browning The Complete Plays of Robert Browning
2017
Marion de Lorme Marion de Lorme
2017
Dramatic Works Dramatic Works
2022
All's Well That Ends Well All's Well That Ends Well
2021
Henry VIII, with line numbers Henry VIII, with line numbers
2018
Twelfth Night Twelfth Night
2018
Macbeth Macbeth
2021
The Tragedy of Titus Andronicus The Tragedy of Titus Andronicus
2019
The Rape of Lucrece The Rape of Lucrece
2012