• CHF 7.00

Beschreibung des Verlags

Az Uralom Koronájának megszerzéséért indított küldetés eposza ebben a kötetben lezárul.

Miután a Piramisföld központi piramisát feltáró csapat tagjai nem lelték meg a kincset, amiért oly fáradságos utat tettek meg, rászánták magukat, hogy belépnek az ismeretlenbe, fogalmuk sem lévén arról, mi vár majd ott rájuk.

Végre megtapasztalhatják a csodát, amelynek természetéről eddig fogalmuk sem volt. Nem tudták, hogy a piramis belseje olyan kincset rejtegethet, mely mindegyikük képzeletét messze felülmúlva, megváltoztathatja egész életüket, és az életről alkotott felfogásukat. A könyv mondanivalójának egyik csúcspontját jelenti a történetnek e szakasza.

Felmerül azonban egy hatalmas talány: vajon a bajtársak kikerülhetnek-e valamiképp a piramis látszólagos börtönéből; vagy tényleg csak azért jutottak volna el céljukig, hogy azután örökre ott ragadjanak? Járnak-e még valaha az Óvilág kontinensén, és ha igen, ismét viszontagságos út vár majd rájuk? Sikerül-e valamiképp megszerezniük és eljuttatniuk az ereklyét rendeltetési helyére, vagy másvalaki teszi rá a kezét? Vajon képesek-e fejlődni az általuk megtapasztalt élmények által, illetve kapnak-e bármilyen maradandó jutalmat a célig megtett erőfeszítéseikért? A nagy titok tényleg a piramisban rejlik, vagy egészen másutt tárul fel a szemünk előtt?

Talán mindannyiunk életében van egy hasonló lehetőség a megvilágosodásra, amelyben a múlt, a jelen és a jövő összefüggései a helyükre kerülnek, és megértjük, hogy mi miért, milyen céllal történik az életünkben.

www.aholdsarlofenye.hu

GENRE
Science-Fiction und Fantasy
ERSCHIENEN
2018
28. August
SPRACHE
HU
Ungarisch
UMFANG
335
Seiten
VERLAG
Locksmith Productions
GRÖSSE
4.9
 MB

Mehr Bücher von Robert Locksmith

Andere Bücher in dieser Reihe