Bölcs születés Bölcs születés

Bölcs születés

    • CHF 13.00
    • CHF 13.00

Beschreibung des Verlags

Minden újszülött egyszer jön a világra. Ezért nekünk, szülőknek és szüléssegítőknek, mindössze egy lehetőségünk van arra, hogy ezt az alkalmat a csoda és a meghatottság, ne pedig a trauma emléke övezze. Ismerjük fel, hogy nem lehet az erőszak alkalmazása a szülés során bevett gyakorlat, hiszen a baba és környezetének kapcsolata a szereteten, a békességen és a kötődésen alapszik. Robin Lim a köldökzsinór-elvágás késleltetését, illetve a Lotus-szülést, azaz a baba és a méhlepény háborítatlan egységét tekinti a békés és szeretetteljes szülés legkívánatosabb módszereinek, amit nemcsak történeti és kulturális, de élettani szempontokat is figyelembe véve alaposan körüljár. A tudomány is lassan visszaigazolni látszik azt, amit a népi hagyományok és saját tapasztalatai alapján már felismert: a lehető leggyengédebb és legkevesebb beavatkozással járó szüléskísérés hozza a legcsodásabb élményt a kicsinek és az egész családjának. A magyar közönség először az On the Spot születésről szóló évadában ismerhette meg a világhírű bábát, Robin Limet. Cseke Eszter és S. Takács András a film készítése során olyan közel került hozzá, hogy második gyermekük születésekor Balira utaztak, hogy a szülés és a gyermekágy időszakát Lim bábáskodása mellett tölthessék. Ez az út vezetett oda, hogy Robin Lim Gyermekágy című könyve után a Várandósság, majd ez a kötet, a Bölcs születés is eljuthat a magyar olvasókhoz. Robin Lim amerikai bába, író és költő, emberi jogi aktivista, nyolc gyermek édesanyja és egyre több unoka nagymamája. Több mint tízezer kisbabát segített már a világra. Klinikáin társaival a nap huszonnégy órájában küzd az anyák és gyermekeik biztonságáért. Áldozatos munkájáért elnyerte a CNN Év Hőse díjat. 

GENRE
Gesundheit, Körper und Geist
ERSCHIENEN
2023
3. Juli
SPRACHE
HU
Ungarisch
UMFANG
272
Seiten
VERLAG
Open Books
GRÖSSE
6.8
 MB
Gyermekágy Gyermekágy
1905
Yoni Owner's Manual Yoni Owner's Manual
2025
Várandósság Várandósság
2022
La Placenta La Placenta
2020