Elhagyott part Elhagyott part

Elhagyott part

Hat sci-fi történet

Blake Crouch und andere
    • CHF 6.50
    • CHF 6.50

Beschreibung des Verlags

Antológia a Sötét anyag és a Wayward Pines szerzőjétől!

Egy VR-játékfejlesztő egy kódolási hiba következtében létrehoz egy szuperintelligenciát. A távoli jövőben emberek kis kolóniája visszaküld a Földre egy katonát, ám a küldetés nem várt fordulatot vesz. Egy megtermékenyítéssel foglalkozó cég a főbb tulajdonságok befolyásolása mellett már különböző projekciókat is készít a szülőknek, hogy születendő gyermekük milyen életre számíthat.

2019-ben az Amazon felkérte Blake Crouchot, hogy állítson össze egy hat történetből álló sci-fi antológiát az Original Stories-sorozatuk keretében. Crouch ennek alkalmából írta meg Elhagyott part című kisregényét, valamint e mellett bemutat egy-egy izgalmas novellát a műfaj elmúlt időszakának legismertebb szerzőitől. A történetek közt egyaránt található klasszikusabb hangvételű, Philip K. Dicket felidéző írás és olyan realistább gondolatmenet is, ami akár már holnap megvalósulhat.

N. K. Jemisin Szükségbőr című novelláját Hugo-díjjal tüntették ki 2020-ban, míg az Elhagyott partot várhatóan Neil Burger fogja filmre adaptálni.

GENRE
Science-Fiction und Fantasy
ERSCHIENEN
2022
4. April
SPRACHE
HU
Ungarisch
UMFANG
320
Seiten
VERLAG
Agave Könyvek Kiadó Kft.
GRÖSSE
2.3
 MB
Psychose Psychose
2019
Dark Matter. Der Zeitenläufer Dark Matter. Der Zeitenläufer
2017
Wayward Wayward
2019
Dark Matter Dark Matter
2016
Die letzte Stadt Die letzte Stadt
2019
Gestohlene Erinnerung Gestohlene Erinnerung
2020