Emelkedés Emelkedés

Emelkedés

    • CHF 7.00
    • CHF 7.00

Beschreibung des Verlags

Castle Rock kisvárosában, Stephen King számos ikonikus történetének helyszínén él Scott Carey, az elvált belsőépítész. Monoton mindennapjait leginkább a beérkező munkák mellett a szomszédjába költözött fiatal nőkkel folytatott sikertelen küzdelem töri meg, akiknek a kutyái rendszerint az ő gyepén végzik el a dolgukat.

Scott látszólag nem különbözik másoktól, mégis különös dolgok történnek vele. Napról napra egyenletesen veszít a súlyából, és teljesen mindegy, hogy ruhában vagy ruha nélkül, székkel vagy súlyzókkal áll rá a mérlegre, annak nyelve mindig az adott állapotnak megfelelő súlyt mutatja. Scott értetlenül áll a helyzet előtt, de mivel nem akar kísérleti nyúl lenni egy kórházi műtőasztalon, ezért titkáról egyedül barátjának, dr. Bob Ellisnek mesél. Mindeközben a gyepért folytatott harc során kiderül, hogy a szomszédai által működtetett új étterem gondba kerül. Amikor Scott felismeri a nők felé irányuló előítéletet, beleértve a sajátját is, úgy dönt, mindenáron segíteni fog. Scottnak azonban nem marad sok ideje, súlyvesztése felgyorsul, így szembe kell néznie az elkerülhetetlennel: hamarosan nem marad olyan fizikai erő, amely a földön tartsa. A valószínűtlen szövetségek, az éves futóverseny és Scott rejtélyes szenvedése végül közel hozza egymáshoz a feleket, és a legjobbat hozza ki azokból az emberekből, akik eddig csak a rosszat látták egymásban és saját magukban egyaránt.
Az Emelkedés különleges mese a megértésről, az elfogadásról és a segítésről. És persze a jelenkor amerikai mindennapjairól. Stephen King mindig meg tudja lepni az olvasóit és képes új oldaláról megmutatkozni. Garantáltan felemeli olvasóját.

GENRE
Krimis und Thriller
ERSCHIENEN
2020
15. April
SPRACHE
HU
Ungarisch
UMFANG
264
Seiten
VERLAG
Európa Könyvkiadó
GRÖSSE
2.7
 MB

Mehr Bücher von Stephen King

Laurie Laurie
2019
Raststätte Mile 81 Raststätte Mile 81
2011
Böser kleiner Junge Böser kleiner Junge
2014
Der Outsider Der Outsider
2018
Die Arena Die Arena
2009
Es Es
2011