Hazatérés Hazatérés

Hazatérés

Descrizione dell’editore

AZ EMBERISÉG BÖLCSŐJE

A Csillagliga idejét úgy emlegeti az utókor, mint a béke és a haladás tejjel-mézzel folyó aranykorát. Még ha ezzel kapcsolatban fel is merülnek itt-ott kételyek, mindenki egyetért abban, hogy a Cameron-dinasztia irányítása alatt virágzott mind a tudomány, mind a kultúra. Az ember által készített legerősebb fegyverzet és a Liga saját hadserege, az SLDF védelme alatt senki sem hitte, hogy ez a béke megrendülhet.

Stefan Amaris, az egyik kisebb jelentőségű tagállam nagyratörő uralkodója azonban véghezvitte az elképzelhetetlent. Beférkőzött a még kiskorú, régensi felügyelet alatt álló Richard Cameron barátságába, majd amikor a Liga hadereje nagyrészt a Perifériára távozott rendet tenni, saját csapatait ajánlotta fel a naiv Richardnak a Terra védelmére. Innen már csak egy gátlástalan lépésnyire volt a puccs, a teljes Cameron-dinasztia kiirtása, és a Liga kormányzó bolygójának és környezetének megszállása.

Aleksandr Kerensky tábornok, az SLDF parancsnoka a Periférián értesült a megdöbbentő fejleményekről. Nem hódolt be a Trónbitorlónak, hanem mindenre elszánt hadjáratot indított a Terra visszaszerzésére. A stratégiai helyzet azt kívánta, hogy először a Peremvilágok Köztársaságának kelljen elesnie, és csak utána kerülhetett sor az anyavilág felszabadítására.

Cathlin Winson ezredes tíz éve utazik Kerensky seregével világról világra, csatáról csatára. Most végre elérkezett az idő, hogy visszavegyék a Trónbitorlótól, amit csellel megszerzett. A történelem legnagyobb űrflottája gyűlt össze az utolsó rohamra. Vajon sikerül-e eljutniuk a felszínig? És ha igen, mi fogadja őket a Terrán, megkínzott otthonukban?

GENERE
Fantascienza e fantasy
PUBBLICATO
2014
28 aprile
LINGUA
HU
Ungherese
PAGINE
280
EDITORE
Phoenix Wolf
DIMENSIONE
417
KB

Altri libri di Phoenix Wolf

Törékeny Horizont Törékeny Horizont
2013
A jövő igazsága A jövő igazsága
2020
Kibergenezis Kibergenezis
2017
A dicsőség szilánkjai II. A dicsőség szilánkjai II.
2014
A dicsőség szilánkjai I. A dicsőség szilánkjai I.
2013
Titáneső Titáneső
2013

Altri hanno acquistato

301 301
2018
A farmer A farmer
2017
A Kapu őre A Kapu őre
2017
Új világ hajnalán Új világ hajnalán
2018
Az utolsó űrhajó Az utolsó űrhajó
2022
Az Ösvény Az Ösvény
2017