Bíborszín Bíborszín

Bíborszín

    • $5.900
    • $5.900

Descripción editorial

Alice Walker 1982-ben megjelent Pulitzer-díjas, Steven Spielberg által 1987-ben megfilmesített levélregényének üzenete időn és téren átívelő. A túlélés legelemibb, örök érvényű szabályára tanítja meg az olvasót: soha ne add fel!
A történet főhőse, az afroamerikai gettó patriarchális, szexista szabályainak fogságában vergődő Celie a kiúttalanságból kezdetben a spiritualitás világában próbál megnyugvást és feloldozást keresni. Az események sodrában azonban két szeretett nő hatására fokozatosan felismeri az egyház fehér férfiak által uralt álszent, képmutató világát. Ráébred, hogy az emberi lét értelmét nem kizárólag a túlvilágban, hanem esetleg a jelenben is érdemes megtalálni. Celine emberi, női, szexuális és kreatív öntudatra ébredése izgalmas és megrázó olvasmány. Walker klasszikusa biztos iránytűt ad mindazok kezébe, akik úgy érzik, hogy reménytelennek tűnő helyzetükből nem találják a kiutat.
A mű 1987-ben Kedves Jóisten címen jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában.
"Akárhogy is, mongya, tudod, hogy van. Felteszel magadnak egy kérdést, tizenöt lesz belőlle. Kesztem tünődni minek is nekünk a szerelem. Minek szenvedünk. (...) Aszt gondolom, azért vagyunk itt, hogy tünődjünk. Hogy kérdezzünk. És hogy miközbe tünődünk a nagy dolgokról és kérdezősködünk a nagy dolgokról, tanulunk a kicsinyekről, amúgy átabotába. De soha se tudd meg többet a nagy dolgokról mint amennyivel kiindultál. Minél többet tünődök, annál jobban szeretek, mongya."
Ez a csodák könyve, durva nyelvezete és nehéz sorsú szereplői ellenére is. Tanúságtétel a szeretet ereje mellett. És amellett is, hogy mindannyiunknak ugyanolyan jogunk van az életre. Bármit is gondoljanak rólunk a többiek.
Karafiáth Orsolya

GÉNERO
Ficción y literatura
PUBLICADO
2019
11 de abril
IDIOMA
HU
Húngaro
EXTENSIÓN
344
Páginas
EDITORIAL
Európa Könyvkiadó
VENTAS
PublishDrive Inc.
TAMAÑO
2
MB

Más libros de Alice Walker

El color púrpura El color púrpura
2018
A cor púrpura A cor púrpura
2018
Box A Cor Púrpura Box A Cor Púrpura
2024
O templo dos meus familiares O templo dos meus familiares
2024
Il colore viola Il colore viola
2024
Você lembrará seus nomes Você lembrará seus nomes
2024