Kutyaélet

„Állatorvost sose harapj meg, még akkor se, ha hideg lázmérővel támad hátulról. Jót akar."


Egyszer volt, hol nem volt, élt Provence-ban egy angol író, aki örökbe fogadott egy ismeretlen eredetű és kétséges vadászösztönökkel megáldott kutyát. Peter Mayle a Fiú nevet adta négylábú kedvencének, és Kutyaélet címmel megírta a nagyzási hóborttal és heveny üldözési mániával megáldott fajtatiszta állat naplóját. A csupa szellem és humor írás tulajdonképpen elmélkedés ember és kutya kapcsolatáról, megspékelve az emberi miben létről szóló újszerű megfigyelésekkel, mindezt új nézőpontból: körülbelül térdmagasságból. Megtudhatjuk, hogy a kétlábúak iránti vonzalom alapja a rendszeres élelmiszer-ellátás, a tyúkok szeretete pedig azon az egyszerű tényen múlik, hogy remekül egyesítik magukban a sportot és a táplálékot. A nagy bölcselőktől vett idézetek közé gyakorlatias kutyaügyek és vidám történetek keverednek, amelyekből egy felejthetetlen kutyaszemélyiség rajzolódik ki.