Lelkek labirintusa Lelkek labirintusa

Lelkek labirintusa

    • $9.900
    • $9.900

Descripción editorial

Barcelona, ötvenes évek. Daniel Sempere, aki az Elfeledett Könyvek Temetőjében örökbe fogadta A szél árnyéka elárvult példányát, már felnőtt férfi, családapa. Az édesanyja emlékképét elhomályosító sötét titok azonban változatlanul nyomasztja. Hiába kerek az élete, rémálmai vannak.
Az Elfeledett Könyvek Temetője című regényciklus első része, A szél árnyéka 2001-ben jelent meg spanyolul. A sorozat hamar a kortárs irodalom élvonalába került, öt világrészen hódít. További darabjai az Angyali játszma, A mennyország fogságában és a Lelkek labirintusa.

A Lelkek labirintusa az előzményekhez hasonlóan önmagában is megáll, hiszen „egy történetnek nincs se eleje, se vége, csakis bejáratai”. Az elbeszélő mesterien vezet végig bennünket az összes szereplő valamennyi megpróbáltatásán - nemcsak ebben a történetben, hanem az 1900-tól 1992-ig szőtt bonyodalmas história egészében is. Egyetlen fontos szálat sem hagy elvarratlanul. Ezúttal Daniel anyjának fájdalmas titkára is fény derül. A politika nagybani és kicsinyes játszmái, a dráma, a szerelem és a szakadatlan ármánykodás közt pedig a kellő pillanatban megcsillan a komikum: színre lép Fermín Romero de Torres. „Kópé ex machina.”

Carlos Ruiz Zafón Cervantes után világszerte a második legolvasottabb spanyol író. 2014-ben a Penguin Classics kiválasztotta a világirodalom történetének huszonhat klasszikusát (az angol ábécé mindegyik betűjéhez egyet-egyet), és a Z-t A szél árnyéká-nak ítélte. Carlos Ruiz Zafón így Charles Dickens, Jane Austen, Marcel Proust és James Joyce társaságába került.

Az Elfeledett Könyvek Temetője mára egyetemes szimbólummá lett: az olvasás védőbástyája, az emlékezés záloga, menedék mindazok számára, akik hisznek a könyv által nyújtott teljességben.

GÉNERO
Misterio y suspenso
PUBLICADO
2019
4 de febrero
IDIOMA
HU
Húngaro
EXTENSIÓN
816
Páginas
EDITORIAL
Európa Könyvkiadó
VENTAS
PublishDrive Inc.
TAMAÑO
3
MB

Más libros de Carlos Ruiz Zafón

La Sombra del Viento La Sombra del Viento
2010
El Laberinto de los Espíritus El Laberinto de los Espíritus
2016
El Juego del Ángel El Juego del Ángel
2010
El Prisionero del Cielo El Prisionero del Cielo
2012
Marina Marina
2010
El Príncipe de la Niebla El Príncipe de la Niebla
2010