Beleegyezés Beleegyezés

Beleegyezés

    • 199,00 Kč
    • 199,00 Kč

Publisher Description

1990 márciusában Gabriel Matzneff, a népszerű francia író egy irodalmi tv-műsorban beszélt új könyvéről, amelyben fiatal lányokkal folytatott szexuális kalandjait tárta az olvasók elé. Matzneff szerint a lányok húsz éves kor fölött már kiábrándultak, és ő inkább olyanokkal osztja meg az ágyát, akik „még kedvesek, és akiket még nem edzett meg az élet”.


Akkoriban erre még csak kevesen kapták fel a fejüket.


2020 januárjában Vanessa Springora, francia szerkesztő-író megjelentette önéletrajzi ihletésű regényét, amelyben több mint 30 év távlatából tekint vissza a gyermekkorának túlságosan korán véget vető „szerelmi kapcsolatra”, amikor az ismert francia író hálójába került. A regény címe – Beleegyezés – is mutatja, hogy szó sincs erőszakról: a középkorú férfi, aki kezdettől fogva ügyesen manipulálja áldozatát, az „örök szerelem” ígéretével veszi le a lábáról s teszi szeretőjévé a 14 éves lányt. Hamarosan kiderül, az író egy igazi szexuális ragadozó, aki folyton váltogatja mindig kiskorú „örök szerelmeit”.


E könyv megjelenését követően a bűnöst utolérte a végzete. Bár írásaiban – például Tizenhat év alatti gyerekek (1974) című esszéjében – mindig is elég nyíltan mesélt kalandjairól, Matzneff elveszítette megbecsültségét (és állami ösztöndíját), kénytelen volt elhagyni a francia fővárost. Miközben kiadói több könyvét is kivonták a forgalomból, a párizsi ügyészség vizsgálatot indított ellene: Matzneff 2021 őszén áll bíróság elé.


Springora – a regényben csak V. – hátborzongató őszinteséggel beszél arról, hogyan élt vissza ismertségével az ünnepelt író, hogyan kerítette hatalmába az irodalom-rajongó, apa nélkül felnőtt, a testi vágyat magában éppen csak felfedező lányt, aki alig várta, hogy szeressék.

GENRE
Fiction & Literature
RELEASED
2021
27 July
LANGUAGE
HU
Hungarian
LENGTH
184
Pages
PUBLISHER
Helikon Kiadó
SIZE
2.1
MB

More Books by Vanessa Springora

Svolení Svolení
2021
Consent Consent
2021
Suostumus Suostumus
2021
Consentimento Consentimento
2020
El consentiment El consentiment
2020
El consentimiento El consentimiento
2020