Homokember Homokember

Homokember

    • 209,00 Kč
    • 209,00 Kč

Popis vydavatele

Egy fagyos téli éjszakán egy fiatalember botorkál Stockholm felé a vasúti síneken. Arca holtsápadt, véres farmernadrágja kőkeményre fagyott. Egy mozdonyvezető értesíti a mentőket, és a sérültet kórházba szállítják, ahol kiderül, hogy a fiú a nyilvántartás szerint évek óta halott.
Annak idején, amikor eltűnt, úgy vélték, hogy ő és a húga is a hírhedt sorozatgyilkos, Jurek Walter áldozatai lettek, akit Joona Linna felügyelő évekkel ezelőtt letartóztatott. A férfit azóta is hét lakat alatt őrzik az igazságügyi pszichiátria szigorúan zárt osztályán.
Amikor a fiatalember visszanyeri eszméletét, lázálomszerű emlékei nyomán megfejtik, hogy az utóbbi tizenhárom évben rabként élt a húgával együtt. A lánynak nem sikerült vele együtt kiszabadulnia, és az élete most is hajszálon függ. A fiú a fogvatartójukat csak úgy nevezi: a Homokember.
Joona Linna arra következtet, hogy ez az iszonyatos gonosztevő csakis Jurek bűntársa lehet, akinek a létezéséről ő már évek óta meg van győződve. Mivel csak egyetlen módon deríthetik ki, hol van az elrabolt lány, Joona kockázatos feladatot bíz az egyik nyomozóra: be kell vonulnia a kórházba, és a sorozatgyilkos bizalmába férkőznie.
A Homokember a Joona Linna-sorozat negyedik kötete, amely korábban A bosszúálló címmel jelent meg magyarul.

ŽÁNR
Detektivky a thrillery
VYDÁNO
2021
23. března
JAZYK
HU
maďarština
ROZSAH
400
stránek
VYDAVATEL
Animus Kiadó
Informace o poskytovateli
PublishDrive Inc.
VELIKOST
2,4
MB
Hypnotizér Hypnotizér
2010
Paganiniho smlouva Paganiniho smlouva
2011
Písečný muž Písečný muž
2013
Lovec králíků Lovec králíků
2017
Stalker Stalker
2015
Lazar Lazar
2018
Ki mint vet Ki mint vet
2022
A tanítvány A tanítvány
2014
A verem A verem
2022
Sír a hegyekben Sír a hegyekben
2015
Fácángyilkosok Fácángyilkosok
2013
Határtalanul Határtalanul
2015