Álomlista Álomlista

Álomlista

    • 7,99 €
    • 7,99 €

Beschreibung des Verlags

A 34 éves Brett Bohlingernek minden földi jó megadatott az életben, amire egy nő vágyhat – gazdag család, semmi felelősség, sármos pasi –, vagy mégsem? Szeretett anyja halálával az ő élete is összeomlik, és a hátrahagyott végrendelet csak ront a helyzeten. Eszerint ugyanis kizárólag akkor jut hozzá az örökségéhez és a szülők által kívánt boldogságához, ha lépésről lépésre megvalósítja gyermekkori álmait. Kutyát és lovat még nagyjából könnyen be lehet szerezni, stand-up komikusként sem bonyolult égetni magunkat, de régi barátságok felújításához már jelentős bátorság kell, és akkor még nem is beszéltünk a saját hivatásunk és a szerelem megtalálásáról, vagy éppen a gyermekvállalásról! Miközben Brett eleget tesz anyja kívánságának, egyre csak esnek ki a csontvázak a családi szekrényből, így hamar rá kell döbbennie, hogy bár tinédzserkori álmai felnőttként sem vesztettek érvényükből, a megvalósításukért keményen meg kell küzdenie. 


Az Álomlista a 2013-as év egyik legjobban várt regénye Amerikában, már készül belőle a film. Most végre a magyar olvasók is a kezükbe vehetik ezt varázslatos és felejthetetlen könyvet.

GENRE
Belletristik und Literatur
ERSCHIENEN
2015
15. Februar
SPRACHE
HU
Ungarisch
UMFANG
303
Seiten
VERLAG
Magnólia
GRÖSSE
2,2
 MB

Mehr Bücher von Lori Nelson Spielman

Morgen kommt ein neuer Himmel Morgen kommt ein neuer Himmel
2014
Nur einen Horizont entfernt Nur einen Horizont entfernt
2015
Und nebenan warten die Sterne Und nebenan warten die Sterne
2016
Heute schon für morgen träumen Heute schon für morgen träumen
2018
The Life List The Life List
2013
Sweet Forgiveness Sweet Forgiveness
2015