A Vegyész A Vegyész

A Vegyész

    • 4,0 • 1 Bewertung
    • 6,99 €
    • 6,99 €

Beschreibung des Verlags

Letehetetlenül izgalmas regény egy okos és elszánt nőről, aki valaha titkosügynök volt, de most folyamatos életveszélyben, korábbi megbízói elől bujkál.

Az amerikai kormánynak dolgozott, de ezt nagyon kevesen tudják róla. A szakmája egyik legkiválóbb tehetsége volt, egy olyan részleg legféltettebb titka, amelynek még neve sincs. Amikor pedig kockázati tényezővé vált, figyelmeztetés nélkül törtek az életére.

Azóta ritkán marad egy helyen, és állandóan megváltoztatja a nevét. Megölték az egyetlen embert, akiben bízott, de ő még mindig fenyegetést jelent volt megbízóinak, mert tud valamit, amit nem kellene. Holtan akarják látni. Méghozzá hamar.

Amikor a korábbi felettese felajánlja a kiutat, ő belátja, hogy nincs más választása. El kell vállalnia egy utolsó ügyet. De az információ, amelynek birtokába jut, csak még veszélyesebb helyzetbe sodorja.

Élete legkeményebb harcára készül. Késlekedés nélkül veti bele magát a dolgok közepébe, ám hamar beleszeret egy férfiba, aki jelentősen rontja a túlélési esélyeit. Amint a lehetőségei elfogynak, kénytelen lesz úgy használni a különleges képességeit, ahogy a legszörnyűbb álmaiban sem képzelte volna.

Stephenie Meyer a Twilight saga és A burok óriási nemzetközi sikerei után most egy kemény, de annál elragadóbb főhősnővel tér vissza. Feszesen megírt, váratlan fordulatokban gazdag regényével ismét megmutatja, hogy miért ő ma a világ egyik legnépszerűbb írója.

„Meyer mesterien teszi kiváncsivá olvasóját, tartja fent a feszültséget, és adagolja az információt. Az emberek nem csak olvasni akarják a könyveit, hanem egyenesen bennük akarnak élni.”

Lev Grossman, A varázslók-trilógia szerzője

„Meyer ragyogó tisztasággal ír, soha nem áll az olvasó és az átélhető élmény közé. Igazi tehetség.”

Orson Scott Card, Az Ender-saga szerzője

„Meyert sokkal jobban érdeklik az emberi kapcsolatok, mint a zsáner megszokott szabályai… Amit az életről mond, az mindig lenyűgöző.”

Jeff Giles, Entertainment Weekly

„Egy Stephenie Meyer-regényt nem egyszerűen csak elolvas az ember, hanem vele él, az ellenállhatatlan és hús-vér szereplőkkel együtt. Meyer mindig tudja, hogyan ábrázolja őket ahhoz, hogy az olvasót érdekelje a sorsuk, és aggódjon értük.”

Ridley Pearson

GENRE
Krimis und Thriller
ERSCHIENEN
2016
4. November
SPRACHE
HU
Ungarisch
UMFANG
480
Seiten
VERLAG
Agave
GRÖSSE
2,7
 MB

Mehr Bücher von Stephenie Meyer

Twilight Twilight
2009
Biss zur Mitternachtssonne (Bella und Edward 5) Biss zur Mitternachtssonne (Bella und Edward 5)
2020
Seelen Seelen
2013
Biss: Band 1-4 der paranormalen Twilight-Saga im Sammelband! (Bella und Edward) Biss: Band 1-4 der paranormalen Twilight-Saga im Sammelband! (Bella und Edward)
2010
Breaking Dawn Breaking Dawn
2009
New Moon New Moon
2009

Kund:innen kauften auch

Amerikai bérgyilkos Amerikai bérgyilkos
2017
A közellenség A közellenség
2019
Vörös háború Vörös háború
2021
Kémek háza Kémek háza
2018
Küldetés Küldetés
2014
A túlélő A túlélő
2016