Az úriház Az úriház

Az úriház

Az új kezdet

    • 10,99 €
    • 10,99 €

Beschreibung des Verlags

1995. Úgy tűnik, az úriházban végre minden kezd helyreállni. Franziska rátalált régi otthonára és élete nagy szerelmére, Walterre. Unokája, Jenny is mindent megtesz azért, hogy a volt úribirtokot a jövő számára újjávarázsolja, és kicsit összhangba hozza a múlt értékeit a jövő kihívásaival. Boldog Ullival, aki nagy lendülettel veti bele magát hajókölcsönző vállalkozásába. Mégsem alakul minden olyan rózsásan, ahogy szeretnék: az újonnan megnyitott étteremmel problémák adódnak, a pince átépítése során pedig olyan dologra bukkannak, ami életre kelti a múltat. Franziska attól tart, hogy ennek köze lehet a húgához is. De vajon érdemes-e bolygatni mindazt, amit már magunk mögött hagytunk, és fel lehet-e építeni egy látszatvilágot, ahol a régi emlékek megelevenedhetnek, és újra utat törhetnek maguknak? Megszabadulhatunk-e a múlt árnyaitól, ha folyton visszatekintünk? Anne Jacobs trilógiájának befejező része a generációk drámája. A beteljesült és beteljesületlen szerelmek mögött ott a történelem, amely mindig másfelé vezet, mint amerre indulnánk, még akkor is, ha végül osztályrészünk lehet a felhőtlen boldogság.

GENRE
Liebesromane
ERSCHIENEN
2023
26. Oktober
SPRACHE
HU
Ungarisch
UMFANG
560
Seiten
VERLAG
Central Könyvek
GRÖSSE
2,5
 MB

Mehr Bücher von Anne Jacobs

Die Tuchvilla Die Tuchvilla
2014
Die Töchter der Tuchvilla Die Töchter der Tuchvilla
2015
Das Erbe der Tuchvilla Das Erbe der Tuchvilla
2016
Das Gutshaus - Glanzvolle Zeiten Das Gutshaus - Glanzvolle Zeiten
2017
Rückkehr in die Tuchvilla Rückkehr in die Tuchvilla
2020
Das Gutshaus - Stürmische Zeiten Das Gutshaus - Stürmische Zeiten
2018