Az ajándék Az ajándék

Az ajándék

Élet az El Camino után

    • 4,99 €
    • 4,99 €

Beschreibung des Verlags

Két hónappal hazatértem után eladtam elegáns, nagypolgári lakásomat, és beköltöztem egy kisebbe, szerényebbe. Az autómat lecseréltem egy olcsóbb, alacsonyabb fogyasztásúra. Az addig igénybe vett szolgáltatások nagy részét lemondtam, megváltam a költséges biztosítások többségétől, a giga-csomagoktól, az ilyen-olyan előfizetésektől, és egy lényegesen egyszerűbb életvitelre rendezkedtem be. A ruháimat is kiválogattam, a felesleget elajándékoztam vagy áruba bocsátottam. Az maradt csak meg, és mindenből csak annyi, amire valóban szükségem van. Olykor gyertyával világítok, órákig bámulom, hogyan táncol a láng a sötétben. Vagy ücsörgök a teraszon, és nézem az égboltot, amelynek addig ismeretlen szépségeit az Úton fedeztem csak fel…Amíg ezt a boldogságot nem éltem át, elképzelni sem tudtam, hogy egyszer úgy fogom gondolni: ha mindenemet elveszíteném, akkor is maradna egy csomó dolog, ami boldoggá tesz. Látom a környezetemben élőket, amint fáradtan hajszolnak valamit , amit már megnevezni sem tudok, annyira távolinak tűnik, hogy magam is így éltem. Nem tehetek többet értük, mint hogy elmondom a magam történetét, amely így kezdődik: van esély! Csak a békességnek előbb helyet kell készíteni, kell egy nagytakarítás. Amíg a beidegződések, előítéletek foglalják a helyet, addig a csönd nem ver tanyát odabent. Pedig ahhoz, hogy meghalljam a saját hangomat, csöndre volt szükség. 

Ilyen az életem a Camino után.

GENRE
Biografien und Memoiren
ERSCHIENEN
2016
18. März
SPRACHE
HU
Ungarisch
UMFANG
158
Seiten
VERLAG
Jaffa Kiadó és Kereskedelmi Kft.
GRÖSSE
1,2
 MB

Mehr Bücher von Sándor Anikó

Házasságsirató Házasságsirató
2017
Férfimesék Férfimesék
2022
Hamis profil Hamis profil
2021
Tovább Az El Caminón Tovább Az El Caminón
2020
Magyar Camino - A magad útján Magyar Camino - A magad útján
2020
Thaiföldi feleség Thaiföldi feleség
2019