Bartók Béla

„Én részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és magyar haza javát.”


Bartók Béla édesanyjának küldött levelében mindössze huszonkét évesen vetette papírra ars poeticának is beillő, a hazaszeretet és elhivatottság összetartozó kötelességéről szóló gyönyörű gondolatait. Fogalmai pontosak: „nemzet” és „haza” kettőssége, mintha érzelmeiben mélyen megélt magyarságának és nemzetiségeitől sokszínű hazája iránti szeretetének elválaszthatatlanságára utalna.


Bartók művészetét részletesen elemző ismertetésre e könyv terjedelme nem ad lehetőséget. Mégis, már az életút főbb állomásainak felidézésével fontos ismereteket kaphatunk művészetének forrásairól, kibontakozásának jellemző korszakairól, végül alkotói pályaívének kiteljesedéséről. Arról az útról, amely a liszti romantika és magyar verbunkos zene megidézésével kezdődött, majd Wagner és Richard Strauss inspiráló újításain át az eredeti parasztzene és a francia impresszionizmus stílusjegyeinek szintetizálásával folytatódott. Kipróbált, befogadott és a maga képére formált minden értékes újítást, „izmust”, amit a XX. század jelentős mestereitől, például Stravinskytől, Schönbergtől és Prokofjevtől ellesni érdemesnek vélt, miközben elemzőn foglalkozott az itáliai barokk zenével, sajtó alá rendezte Bach Wohlemperiertes Klavier ciklusát. Végül mindezt összegezve kikristályosodott és összetéveszthetetlen zenei stílusában, humanista remekművek egész sorával ajándékozza meg az emberiséget. Alkotásait mindig, bármely korszakában születtek is, mélyen átszövi hazája ősi zenéjének sokszínű, soknemzetiségű hangja – akár „főszólamként”, akár rejtve, beleolvadva zenei matériájába.


Kodály Zoltán szavaival: „Bartók nem témaként dolgozza fel a népi dallamokat, hanem szellemükbe hatol, s nyersanyagként formálja őket a maga egyéni muzsikájává”.