Pár-harc Pár-harc
    • USD 18.99

Descripción editorial

Újra és újra ugyanazon vesztek össze a partnereddel? Az érzelmi viharban egyre nagyobb sebeket ejtetek egymáson, és teljesen elképzelhetetlennek tűnik, hogy valaha is véget tudtok vetni az összetűzéseknek? A jó hír az, hogy nem is kell erre törekednetek, mert a legboldogabb párok között sok a konfliktus. A veszekedések nemhogy természetesek, de elengedhetetlenek a valódi kapcsolódáshoz, a kérdés tehát nem az, hogy veszekedtek-e, hanem az, hogy hogyan veszekedtek: képesek vagytok-e látni és hallani egymást egy vita hevében is, és ezáltal közelebb kerülni a másikhoz.A könyvből kiderül, mi az öt legnagyobb hiba, amit elkövetünk veszekedés közben, és hogyan küszöbölhetjük ki ezeket. Az elmélet és az esettanulmányok mellett kérdéssorok és gyakorlati feladatok segítenek, hogy felismerjük, miről is veszekszünk valójában; hogy tudatosítsuk, milyen a neveltetésünkből fakadó konfliktuskultúránk, és ez hogyan hat a reakcióinkra; hogyan beszéljünk az érzéseinkről a másik kritizálása nélkül; hogyan fejezzük ki a dühünket nem bántó módon; hogyan hallgassuk meg egymást együttérzően. Egyszóval hogyan tegyük alapvetéssé: a konfliktusok célja nem az, hogy eldöntsük, kinek van igaza, hanem hogy szorosabbra fűzzük a köztünk lévő köteléket.

GÉNERO
Salud, mente y cuerpo
PUBLICADO
2025
26 de agosto
IDIOMA
HU
Húngaro
EXTENSIÓN
432
Páginas
EDITORIAL
Open Books
VENDEDOR
PublishDrive Inc.
TAMAÑO
4.6
MB
The Seven Principles for Making Marriage Work The Seven Principles for Making Marriage Work
2015
La receta para el amor (Edición mexicana) La receta para el amor (Edición mexicana)
2024
Fight Right Fight Right
2024
And Baby Makes Three And Baby Makes Three
2007
Ten Lessons to Transform Your Marriage Ten Lessons to Transform Your Marriage
2006
Pozytywna moc kłótni. Jak udane pary zamieniają konflikt w więź Pozytywna moc kłótni. Jak udane pary zamieniają konflikt w więź
2025