Hagyományok és hazugságok Hagyományok és hazugságok

Hagyományok és hazugságok

    • 4,99 €
    • 4,99 €

Publisher Description

Chestertont nem lehet úgy meghatározni, hogy demokrata vagy konzervatív, vagy radikális vagy szocialista, mert hiszen az ő ortodoxiája éppen abban áll, hogy bizonyos változatlan, ősi, ő azt mondaná: paradox igazságok fényénél leplezi le azt, amit ma demokráciának, konzervativizmusnak, radikalizmusnak, szocializmusnak neveznek és föltárja mindegyiknek végzetes, téves egyoldalúságát, szóval eretnek mivoltát. Chesterton ortodoxiája abban áll, hogy igenis vannak régi igazságok, a melyek nem évülnek el, s a melyekhez ragaszkodni igazhitűség s vannak új elméletek, amelyeknek igazságát csak logikai, formális s a melyek évtizedek alatt halnak meg. A modern ember nagy, tragikomikus válsága nem utolsó sorban éppen azzal fejezhető ki, hogy felül a harmincéves igazságoknak és retteg a kétezer éves igazságoktól. Három könyvének javát gyűjtöttük össze, hogy az író egész világnézetével megismertessük a magyar olvasót, és szerkesztettük e könyvet, amelyből a modern Angliának Bernard Shaw mellett legérdekesebb és legelmésebb írójával ismerkedik meg a magyar közönség. (Hevesi Sándor)

GENRE
Fiction & Literature
RELEASED
2019
22 May
LANGUAGE
HU
Hungarian
LENGTH
264
Pages
PUBLISHER
Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
SIZE
781.9
KB

More Books by Gilbert K. Chesterton

Il segreto di Padre Brown Il segreto di Padre Brown
2023
San Francesco San Francesco
2023
GEORGE BERNARD SHAW GEORGE BERNARD SHAW
2023
El secreto y el escándalo del padre Brown El secreto y el escándalo del padre Brown
2023
El hombre que sabía demasiado El hombre que sabía demasiado
2023
La incredulidad del padre Brown La incredulidad del padre Brown
2023