Az Antikrisztus csodái

Ez asszonyíró írása világszemlélet és előadás dolgában csakugyan a legmadártávlatosabb, legdologibb, leghűsebben hömpölygő folyású epika. Igen, ez sokaknak öröm. Hogy valahára íme asszonyi alkotás is kiszállhat az asszonyi lét nyűgös lírájából, kicsit mindig szeméremsértő megmutatkozások; s lehet mindennél objektívebb föléje prespektiválódás idegen sorsoknak és idegen lelkeknek, hol az író maga már nem is a „történet szája”, de személytelenebb, mint beszédes rúnái egy vándorkövön. Való. E szelíd, de puritán rejtőzködés függönye megől csakugyan nem kényszerülünk meglátni egyebet egy nyugodt, derűs gyönyörködésben úszó szempárnál, mely egyforma, istenadta világossággal tekint el mindenen s naiv örömmel biztat a vele-gyönyörködésre. És kedvtelve haladunk vele a könyvön át, mert az új látványosságok mindig frissítők s mert a fájdalomtalan szenzációk számunkra a játék üdülése, épp tán felszínes voltukért jótékonyak és szabadítók. Egy angol utazónő halad végig a regényen (poggyásza közt, alig tudva róla, hordja a csudatevő, áldó-átkozó hamiskrisztus szobrocskát), Miss Tottenham a neve: utazik, csudálkozik, élvez, lelkesül, azonosul, részt vesz, jótékonykodik, megtelepül, férjhez megy, – s „betelve Diamantéval, újból nyakába veszi a világot” Nem kevésbé jelenségszerű, mint akár a St. Pasquale harangjai; de én néha mégis öt érzem a kitessékelt, megtagadott emberi és asszonyi líra szellemének. Miss Tottenham, vagy a tanító néni, ez elfogulatlan, okos, mégis érzelmes, jóságos, mégis idegen, rálátó, de soha bele nem látó. Ám ne csináljunk rossz tréfát! Csak azt akartam inkább jelezni, hogy legbensőbb és legkedvesebb érdekességek mégis valami rejtetten átderengő lírán keresztül csillannak meg a könyvben. (Kaffka Margit)