Homokember Homokember

Homokember

    • 8,99 €
    • 8,99 €

Description de l’éditeur

Egy fagyos téli éjszakán egy fiatalember botorkál Stockholm felé a vasúti síneken. Arca holtsápadt, véres farmernadrágja kőkeményre fagyott. Egy mozdonyvezető értesíti a mentőket, és a sérültet kórházba szállítják, ahol kiderül, hogy a fiú a nyilvántartás szerint évek óta halott.
Annak idején, amikor eltűnt, úgy vélték, hogy ő és a húga is a hírhedt sorozatgyilkos, Jurek Walter áldozatai lettek, akit Joona Linna felügyelő évekkel ezelőtt letartóztatott. A férfit azóta is hét lakat alatt őrzik az igazságügyi pszichiátria szigorúan zárt osztályán.
Amikor a fiatalember visszanyeri eszméletét, lázálomszerű emlékei nyomán megfejtik, hogy az utóbbi tizenhárom évben rabként élt a húgával együtt. A lánynak nem sikerült vele együtt kiszabadulnia, és az élete most is hajszálon függ. A fiú a fogvatartójukat csak úgy nevezi: a Homokember.
Joona Linna arra következtet, hogy ez az iszonyatos gonosztevő csakis Jurek bűntársa lehet, akinek a létezéséről ő már évek óta meg van győződve. Mivel csak egyetlen módon deríthetik ki, hol van az elrabolt lány, Joona kockázatos feladatot bíz az egyik nyomozóra: be kell vonulnia a kórházba, és a sorozatgyilkos bizalmába férkőznie.
A Homokember a Joona Linna-sorozat negyedik kötete, amely korábban A bosszúálló címmel jelent meg magyarul.

GENRE
Policier et suspense
SORTIE
2021
23 mars
LANGUE
HU
Hongrois
LONGUEUR
400
Pages
ÉDITIONS
Animus Kiadó
DÉTAILS DU FOURNISSEUR
PublishDrive Inc.
TAILLE
2,4
Mo
L'Hypnotiseur L'Hypnotiseur
2011
Le Marchand de sable Le Marchand de sable
2014
Incurables Incurables
2013
Désaxé Désaxé
2016
Le chasseur de lapins Le chasseur de lapins
2018
Le Pacte Le Pacte
2011
Ki mint vet Ki mint vet
2022
Sír a hegyekben Sír a hegyekben
2015
A tanítvány A tanítvány
2014
A barlanglakó A barlanglakó
2022
A verem A verem
2022
A néma lány A néma lány
2016