Iron Flame Iron Flame

Iron Flame

Vasláng

    • 21,99 €
    • 21,99 €

Description de l’éditeur

"Az első évben néhányan elvesztjük az életünket. A másodikban a többiek elvesztik az emberségüket" - Xaden Riorson
Mindenki arra számított, hogy Violet Sorrengail a Basgiath Katonai Főiskolán már az első tanévben meghal. Violet is ezt hitte. De a Csépelés még csak az első lehetetlen próbatétel volt, amelynek során a gyenge akaratúak, az érdemtelenek és a nem szerencsések kihullanak.
Most tehát megkezdődik az igazi kiképzés, és Violet máris azon tépelődik, hogy fogja ezt átvészelni. Nemcsak arról van szó, hogy a kiképzés iszonyatosan nehéz és szándékosan brutális, vagy hogy megpróbálják a lovasok fájdalomtűrését az elviselhetetlenségig és azon túl is fokozni. De ott az új parancsnok-helyettes, aki személyes küldetésének tekinti, hogy megértesse Violettel, mennyire tehetetlen - hacsak el nem árulja azt a férfit, akit szeret.
Bár Violet teste talán gyöngébb és törékenyebb, mint másoké, de az esze a helyén van, és vasakarata is van. És a vezetés elfeledkezik a legfontosabb tanulságról, amire a Basgiath Violetet megtanította: a sárkánylovasok maguk hozzák a saját szabályaikat.
De ebben az évben nem elég, hogy mindenáron életben akar maradni.
Mert Violet ismeri a Basgiath Katonai Főiskola évszázadokon át őrzött igazi titkát, és semmi, még a sárkánytűz sem elég, hogy a végén megmentse őket.

GENRE
SF et fantasy
SORTIE
2024
30 juillet
LANGUE
HU
Hongrois
LONGUEUR
300
Pages
ÉDITIONS
Ulpius Baráti Kör
DÉTAILS DU FOURNISSEUR
PublishDrive Inc.
TAILLE
4,5
Mo
Iron Flame - Version française Iron Flame - Version française
2024
Fourth Wing - Version française Fourth Wing - Version française
2024
Wilder Wilder
2017
Onyx Storm - Version française Onyx Storm - Version française
2025
Nova Nova
2018
Rebel Rebel
2018
Alku a tündekirállyal Alku a tündekirállyal
2024
The Book of Azrael - Azrael könyve The Book of Azrael - Azrael könyve
2025
A számvetés A számvetés
2025
Az ébredés Az ébredés
2025
Pucking Wrong Number - Mr. Téves Szám Pucking Wrong Number - Mr. Téves Szám
2025
Trónok harca Trónok harca
2016