F. Scott Fitzgerald Nagy árat fizettem érte: 4 Fordította Ortutay Péter

Ebben a kötetben A legsötétebb órában, mely a történelmi beszély névre tart igényt (Fitzgerald 1934 áprilisában írta Baltimore-ban), több okból kifolyólag is külön érdekesség. Amikor kiderült, hogy Az éj szelíd trónján (1934. április 12-én látott először napvilágot) nem hozta meg az igazi nagy sikert, melyre az író számított (és amelyre azért lett volna szüksége, hogy biztosítsa az anyagi hátteret ahhoz, hogy ne kelljen több úgy nevezett „pénzcsináló novellát” írni a folyóiratoknak), támadt egy ötlete. Még pedig az, hogy ír egy történelmi regényt egymáshoz lazán kapcsolódó elbeszélésekből, melyekből így akár egy egész sorozatot is el tud adni a kiadóknak. Egy ilyen sorozat gondolatával biztos már korábban is foglalkozott, de csak most kezdett a fejében igazán testet ölteni. Kiadója, Harold Ober beszélt is erről Edwin Balmerrel, a Redbook szerkesztőjével, de ő nem igazán lelkesedett az ötletért. Az első elbeszélést, melynek Fitzgerald a fent említett címet adta, azért elfogadta és honoráriumot (1.250 dollárt) is fizetett érte. A Redbook alcímet is ajánlott hozzá: A Poignant Romance of Chaos and Leadership. (Magyarul, értelemszerűen, lehetne akár Egy elsöprő erejű történet harcról, rendteremtésről és szerelemről). Amikor Fitzgerald a szerkesztő Balmer idegenkedése ellenére is ragaszkodott ötletéhez, Ober minden áron le akarta beszélni. Ezt írta neki: „Az a véleményem, hogy tartsuk magunkat ahhoz, hogy önt elsősorban modern elbeszélések szerzőjeként ismerik az olvasók. Ha egy szerkesztő a mai társadalomról akar egy hiteles hangú elbeszélést lapjában elhelyezni, biztos ön jut majd először eszébe. Ez pedig azt jelenti, hogy ha egy olvasó kezébe vesz egy lapot az ön valamelyik elbeszélésével, és azt látja, hogy a történet a tizenkilencedik szászadban játszódik, biztosan meglepődik. Elmondhatom önnek továbbá azt is, hogy több lapszerkesztőt felkerestem egy ilyen sorozat közlésének az ötletével, és mindegyik azt mondta, amit most én önnek. Balmer volt az egyetlen, aki azt mondta, hogy megpróbálja, de tegnap közölte, hogy a laptulajdonosok többségét nehéz volt meggyőzni arról, hogy normális, ha ilyen elbeszéléseket kér öntől.”
Ám Fitzgerald rövid fél év alatt mégis írt négy ilyen történelemszagú novellát, melyek egy laza szálon kapcsolódnak egymáshoz. Ezek: A legsötétebb órában (In the Darkest Hour), ami ebben a kötetben is helyet kapott, The Count of Darkness (A sötétség hercege), The Kingdom in the Dark (A sötét királyság és a Gods of Darkness (A sötétség istenei). Ez utóbbit csak a szerző halála után, 1941 novemberében közölte a Redbook. Hiába, no, a szerkesztőknek valahogy sehogy sem akaródzott Fitzgeraldból máról holnapra történészt faragni.
Egyik érdekes eleme ennek a sorozatnak, hogy a főhős Philippe, azaz a Sötétség Hercegének a prototípusa - amint azt Fitzgerald Jegyzőkönyvének egyik bejegyzése is bizonyítja – nem más, mint Ernest Hemingway: „Ha Stendhal a Le Rouge et Noirban egy byroni típust vesz alapul hőse portréjának a megrajzolására, akkor miért ne lehetne Ernest az én Philippe-emnek a modern portréja,” írta bejegyzésében Fitzgerald. Hogy Hemingway hogyan fogadta ezt a „megtiszteltetést,” nem tudjuk.