Kitiltottak Kitiltottak

Kitiltottak

    • £4.49
    • £4.49

Publisher Description

Hírnévről ábrándozott, mint minden tizenéves: kenu olimpiai bajnok szeretett volna lenni, vagy bálványozott rock-dobos, netán rajzművész… Aztán 1985. március 7-én egyetlen szemvillanás alatt minden álom szertefoszlott: Zemlényi Zoltán, a budapesti Szinyei Gimnázium első osztályos tanulója piros lámpánál lépett a zebrára és egy Trabant elütötte. Egy teljes hónapig feküdt kómában, s szinte orvosi csodának számított, hogy végülis egyáltalán életben maradt. De – megnyomorodottan: sem beszélni, sem járni nem volt képes, s mivel nem tudta emberi módon tanújelét adni annak, hogy a koponyasérülés ellenére értelme sértetlen maradt, környzete – úgy érezte – teljesen hülyének nézi… Ez ellen tiltakozva, szellemi épségét bizonyítandó kezdett görcsben álló kézzel, alig mozduló egyetlen ujjal naplót gépelni. E napló sajátos jeladás, egyszersmind tiltakozás is volt – az egyedüli remény a teljes reménytelenségben. S a korábbi kamaszálmok íme így teljesültek: a napló – a Hoppárézimi – 1987 egyik kiemelkedő könyvsikere lett, a kötetből tv-film készült, s Zemlényi Zoltán e különös, torokszorító és mégis mulatságos könyvéért Ifjúsági Díjat kapott.

Nevét szárnyára vette a hír. A Hoppárézimi megjelenését levelek százai követték; az olvasók sokasága őszinte kíváncsisággal érdeklődött: mi van most ZZ-vel, tud- e már beszélni, járni hogyan vívja magányos küzdelmét a hátrányos megkülönböztetések ellen? A ma már 19 éves Zemlényi Zoltán ezekre a kérdésekre is választ ad új könyvében, amiben azonban sokkal többről is beszél a maga fésületlen-kamaszos stílusában: emberi kapcsolatokról, furcsa szerelmekről, a más-ságot nehezen tűrő környezetről; s elvezeti az olvasót egy sajátos, kevéssé ismert világba, a kitiltottak, a mozgássérültek intézetébe – a rockiraktárba.

GENRE
Biography
RELEASED
2013
1 March
LANGUAGE
HU
Hungarian
LENGTH
138
Pages
PUBLISHER
Publio Kiadó
SIZE
495.8
KB

More Books by Zemlényi Zoltán

Hoppárézimi! Hoppárézimi!
2013
Öbölkör Öbölkör
2016
Törj át az üvegfalon! Törj át az üvegfalon!
2015