Ragyogó Kovács István

Beköszöntő.

Hosszú idő után nemrég Szegeden jártam. Az „Alföld metropolisát” fehér szemfödél takarta, az utcákon vastag rétegben feküdt a hó. a sie- tős lépés hangja eltompult benne.

szorongás fogott el. Mintha halott körött járnék...! Mire ez a nagy csönd? Mi ez a visszafojtott hallgatás? Riadtan fogództam meg emlékeimben. Megmondják talán azok a

helyek, ahol valaha jártam: az a szöglet, melyen álltam iskolatáskám- mal a hónom alatt, várva, míg elhalad az útközépen az a kocsi...

Majd válaszol a tisza, örök nosztalgiám kiapadhatatlan folyama! Majd beszélnek a Stefánia-liget susogó fái, a kapuőrző vén ágyúgolyók, a várrom, mely előtt a katonazene sikongó muzsikája vidult, a nagy- híd, mely olyan széles ölelkezéssel fogja át azt a szent, kincses földet a Tiszával, mintha csak mutatni akarná kőbe vésve, vasba öntve, hogy összetartoznak azok, örökre, elválaszthatatlanul.

Elzarándokoltam gyermekkorom kegyhelyeire. Fölkerestem alázatos szívvel a meghitt szögletet, ahol valamikor kis pajtásaimmal összevár- tuk egymást, hogy együtt érjünk a komoly tudományok csarnokába.

Halászcsárda állt itt régen és kövér betűk hirdették a cégtábláján:

„Friss kecsegés halestély.”

nincs már a halászcsárda.

Öreg falait a süppedő talaj inyébe nyomta tán az idő, vagy az is lehet, hogy lebontották. Büszke palota kevélykedik a helyén és „Grand Caffé”, meg „Conjiserie”...

nem. Ez a téglahalom idegen nekem, mint valami távoli rokon. Ez zárkózott, néma elutasító. a kérdéseimre semmit se mond.

Ki a ligetbe, ahol kötél-ugrálva, karikát kergetve annyiszor verték vissza hangomat a fák...! A Stefánia, lám, hű maradt. Bejáratát őrzik a kőbombák és ott van még a törökverő vár romja is. Ezek nem változtak, őrzik a Tisza álmát, virrasztják a legmiénkebb fekvő csöndes suhanását.

A Tisza...!

Várom, hogy a fák közül mindjárt köszönt régi ismerősként halk csobogása. De csönd van, mély, süket hallgatás. a tisza visszafojtja

7lélekzetét a kemény jégpáncél alatt, nem csattog a halászok lékbontó, fényes csákánya. nem repül a kerek-háló, a víztükör merev, üveges, néma. Befagyott, – halott... nincsen szava.