Macska II. Védelem

Leona Szatmari pályafutása nem ért véget – most kezdődik csak igazán. A harmadik világháborúban hatalmas területek kerülnek az ellenség kezére, számtalan katona és civil hal meg. Vajon meddig képesek talpon maradni a Macskák, egy frissen végzett akciócsapat, akiket máris a legjobbak közt tartanak számon? Miféle veszélyeket rejt a 7-es minősítés? De legfőképp: mindezen tudásuk, tehetségük birtokában tehetnek-e valamit a győzelemért egy lassan pusztuló birodalomban?

Leona még hiszi, hogy igen. És bár tudta, hogy nem lesz könnyű, mégis kénytelen belátni, hogy jóformán a lehetetlenre vállalkozott.

Csakhogy azt a szót, hogy “lehetetlen”, most sem hajlandó komolyan venni…

A könyv a Macska I. Kiképzés folytatása.

“Míg a bejárat felé meneteltek, Leonának szöget ütött a fejébe valami. Gyorsan felzárkózott a tábornok mellé.

– Megenged egy kérdést, uram? – érdeklődött. Southers egy mordulással jelezte, hogy nincs kifogása ellene, úgyhogy Leona folytatta. – Ha egy ilyen egyszerű szemüveggel ki lehet játszani az elsötétítést, akkor mi szükség van rá egyáltalán, uram?

Southers felé fordult, bár nem lassított a léptein. A lány ugyan nem láthatta a szemét, de meg mert volna esküdni rá, hogy mosolyog, még ha a szája fegyelmezett maradt is.

– Mikor is nevezték ki magát, kapitány? – kérdezett vissza.

– Néhány órája, uram – válaszolt a lány, kissé meghökkenten.

– Akkor nem csodálkozom a kérdésén. Még néhány hét, és hozzá fog szokni, hogy a Párizsból kapott parancsok egyharmada idejét múlt, egyharmada értelmetlen, a fennmaradó részt pedig nem tudjuk végrehajtani. Hallgasson rám, és ne akadjon fenn ilyen apróságokon.

Leona majdnem elnevette magát. Komoly erőfeszítésébe telt, hogy ne érjen fültől fülig a szája, és kifejezetten örült neki, hogy a dandártábornok, akinek a kezébe kerültek, némi humorérzékkel is rendelkezett.

– És akkor honnan kapjuk az érdemleges parancsokat, uram?

– Tőlem – vonta meg a vállát Southers, és kinyitotta az épület ajtaját.”