A befejezetlen mondat II. rész A befejezetlen mondat II. rész

A befejezetlen mondat II. rész

    • HUF1,190.00
    • HUF1,190.00

Publisher Description

„A befejezetlen mondat-ot – emlékezik Déry Tibor – 1933. karácsony estéjén kezdtem el, Bécsben a Café de France-ban, az egyetlen kávéházban, amely aznap nyitva volt. Folytatásán Mallorca szigetén dolgoztam, 1934-ben, aránylag nyugodt körülmények között, egy kamranagyságú kis szobában és a hozzá tartozó tetőteraszon, szigorú vegetáriánus koszton, azaz narancson és feketekávén. Utolsó fejezeteit már polgári viszonyok között írtam, újra idehaza, Pesten.”
Déry Tibor regényóriása nem jelent meg a 30-as években: egyetlen magyar kiadó sem vállalkozott publikálására. Barátai olvashatták csak, köztük Illyés Gyula, aki nyomban lelkesen számolt be róla a Nyugat-ban: „A regény nemcsak a legidőszerűbb társadalmi és lélektani kérdésekről nyújt hatalmas kompozíciót, tükre egyúttal egy sereg stílusproblémának is, a regényírás új útjainak… Úgy tudom, három gépelt példány van belőle. Ismerünk műveket, amelyekből évszázadokig csak egy volt.” A befejezetlen mondat csak 1947-ben jelent meg; azóta több kiadásban látott napvilágot, franciára, németre is lefordították, a kritika Déry Tibor egyik fő művének, a modern európai irodalom remekének tekinti. „Déry regényét – írja Lukács György – az emeli világirodalmi színvonalra, hogy rendkívüli ember-, probléma- és helyzetérzékenysége ugyancsak rendkívüli evokatív erővel párosul.”

GENRE
Fiction & Literature
RELEASED
2013
10 December
LANGUAGE
HU
Hungarian
LENGTH
100
Pages
PUBLISHER
Fapadoskonyv.hu Kiadó
SIZE
1.8
MB

More Books by Tibor Déry

Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról
2013
G. A. úr X-ben G. A. úr X-ben
2013
Ítélet nincs Ítélet nincs
2013
Kedves bópeer… Kedves bópeer…
2013
A befejezetlen mondat I. rész A befejezetlen mondat I. rész
2013
Szerelem és más elbeszélések Szerelem és más elbeszélések
2013