A vér városa

Ady Endre (1877–1919) 1899 decemberében érkezik Nagyváradra és 1903. október közepéig marad ott. Évekkel később a Nyugatban így ír erről „Nagyváradra mentem újságírónak. Ez a nyugtalan, zsidós, intelligens város sok mindent átformált bennem, amit a falu, Nagykároly, Zilah, Debrecen, tehát a falu formált meg.”
Nagyváradnak ekkor három napilapja van. Ady a három év alatt és később, külföldi útjai során, majd pedig a fővárosban is számos verset, novellát, cikket, jegyzetet szentel a városnak, vissza-visszajár, szívesen emlékezik az ott eltöltött évekre, barátokra, gyakran merít a nagyváradi élményekből.
A Várad villanyváros című sorozaton belül szerkesztőnek és kiadónak talán legnagyobb vállalkozása ez a kötet, hiszen ez az összeállítás mindezidáig a legteljesebb Ady nagyváradi írásaiból; tartalmazza verseit, novelláit, publicisztikáit, jegyzeteit, leveleit.
Sorozatunk címét Somlyó Zoltán verséből vettük.
„Tessék törvényhozásilag kimondani, hogy az intellektuális élet és foglalkozás tiltva van Magyarországon. Akkor szétnézünk, s kiből földmívelő, kiből beamter, kiből katona, kiből kereskedő lesz. De, óh, magyarok istene, hisz ez végeredményben ismét az irodalomhoz fog vezetni, az ördög vigye el. Mert óh, népem, Árpád népe, az a legszörnyebb és legmagyarabb átok, „hogy a kultúrát nem lehet kikerülni.”
„Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal, és ősökkel. Menjünk vissza Ázsiába!…”
Egy nemzetet lehet jól kormányozni, lehet rosszul kormányozni, de ha ez a nemzet ér valamit, megölni nem lehet.”
Búcsúzom a „nagyváradi Napló” közönségétől. Nagyváradra rövid idő múlva távozom, s a „Nagyváradi Napló”-nál már a mai napon más veszi át a tollamat. A dolgok rendje hozta ezt így, talán már régebben elmegyek, ha ezt a várost, ezt a közönsége s ezt a lapot olyan igazán nagyon nem szeretem. Most már még a megviselt fizikum, s a megegészségesedés vágya is siettetik a válást. Mennem kell tehát. Úgy érzem, az énemnek egy darabja marad itt. Több mint három év óta emlékekben, s mindig szeretetben és hálában adogattam át. Megtart magáénak – h akar, ha nem – ez a csodálatosan ható, intelligens; modern Nagyvárad. Hazavágyódva és hálában fogok gondolni ide.”