Emberiség Emberiség

Emberiség

Mégis jobbak lennénk, mint hittük?

    • 5.0 • 1 Rating
    • HUF4,290.00
    • HUF4,290.00

Publisher Description

Rutger Bregman holland történész-író nemzetközi bestsellere új szemszögből mutatja be az emberi történelem elmúlt 200 ezer évét.

Nagy gondolkodóink az ókortól napjainkig szinte mind arra tanítanak, hogy az ember természettől fogva rossz, és elsősorban az önérdek vezérli. Ez a meggyőződés mélyen gyökeret vert a nyugati kultúrában: ugyanúgy tükröződik az újságok szalagcímeiben, mint az életünket szabályozó törvényekben.

De lehet, hogy mégsem igaz?

Az Emberiség számos példát hoz arra, hogy valójában jobban hajlunk az együttműködésre, mint a versengésre. A Legyek ura és a híres stanfordi börtönkísérlet valódi története, Mandela kiegyezése az apartheid híveivel, az ellenségek között szövődő frontbarátságok mind igazolják, hogy az ember eredendően jó, barátságos lény. Hogy ennek épp az ellenkezőjét hitették el velünk, súlyos következményekkel járt: ha a legrosszabbat feltételezzük, tényleg a legrosszabbat hozzuk ki egymásból a politikában és az élet más területein. Ha viszont hiszünk az emberi jóságban és önzetlenségben, azzal lehetőséget teremthenünk társadalmunk radikális átalakítására.

„A cinizmus tengerében ez a könyv képviseli azt a biztonságos, elsüllyeszthetetlen mentőcsónakot, amelyre a világnak szüksége van.”
Daniel H. Pink, az Eladni emberi dolog és a Mikor - A tökéletes időzítés tudományos titkai szerzője

„Az Emberiség nemcsak magasztosabb, de sokkal pontosabb képet is fest az emberi természetről.”
Adam Grant, az Adni és kapni – A siker rejtett dinamikája szerzője

„Bregman érveire támaszkodva valódi emberi értékek mentén kellene átalakítanunk az intézményeinket és a törvényeinket.”
The New Yorker

RUTGER BREGMAN Európa egyik legkiemelkedőbb fiatal történésze. Az Utópia realistáknak (Utopia for Realists) a The Sunday Times és a The New York Times sikerkönyve volt, és hollandról 32 nyelvre fordították le.

A The Correspondentnél végzett munkájáért kétszer jelölték a rangos European Press Prize-ra (Európai sajtódíjra). Cikkei a The Washington Post és a The Guardian hasábjain is megjelentek.

„A szegénység nem jellemhiba, hanem pénzhiány” (Poverty isn’t a lack of character; it’s a lack of cash) című TED-előadását több mint 3 millióan nézték meg.

GENRE
Science & Nature
RELEASED
2021
25 January
LANGUAGE
HU
Hungarian
LENGTH
392
Pages
PUBLISHER
HVG Könyvek
SIZE
3.1
MB

More Books by Rutger Bregman

Humankind Humankind
2020
Utopia for Realists Utopia for Realists
2017
La humanitat La humanitat
2021
Dignos de ser humanos Dignos de ser humanos
2021
Det gode menneske Det gode menneske
2021
Utopia para realistas Utopia para realistas
2018