F. Scott Fitzgerald Egy este a vásárban és más fordulatos elbeszélések Fordította Ortutay Péter

Ha igaz, amit neves nyelvészprofesszorunk, a költő és műfordító Nádasdy Ádám állít, hogy a klasszikus irodalmi műveket érdemes bizonyos idő elteltével újra fordítani – és miért ne lenne igaz –, akkor F. Scott Fitzgerald műveire ez sok minden okból kifolyólag külön is érvényes. Ezért is bátorkodtam az A Night at the Fair bűbájos kis Fitzgerald történetet új köntösben, az én fordításomban bemutatni. Nemcsak azért, mert a hatvanas évek óta már sokkal többet tudunk az amerikai nyelvről, életről, és magáról az egész Amerikáról, mint 1960-ban, amikor például még azt sem tudtuk, hogy mi az a hoochie-coochie, a Scarlet Sweater, és hogy a nagyáruházak lovas kocsival vitték házhoz a megrendelést húszas, harmincas években. Hanem azért is, mert a Fitzgeraldról való elképzelésünk, pontosabban tudományos ismereteink is sokat változtak az óta. Ma már jól tudjuk, hogy Francis Scott Fitzgerald Amerika egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb írója, hisz könyvei ma is milliós példányban kelnek el a könyvpiacon, és műveiből meg sorra készülnek a jobbnál jobb filmek igazi szárszínészekkel. Viszont anno, a hatvanas években azt mondtuk róla, hogy van két híres regénye, A nagy Gatsby és Az éj szelíd trónján, valamint néhány remekműnek számító elbeszélése, mint pl. a Május 1 New Yorkban(új címe Majális New Yorkban), az Akkora gyémánt, mint a Ritz (új címe Nagyobb gyémánt, mint a Ritz), és más semmi. Minden más, amit írt, mondta róla akkoriban egyik neves amerikai irodalom szakértőnk, Sükösd Mihály professzor például, abban nincs sok köszönet, és szóra sem érdemes. Pedig az említett műveken kívül csak elbeszélésekből legalább 160-at írt, és még ha nem is mind remekmű, de akárhogy is nézzük, mind jó, sőt, nagyszerű. Stílusára pedig a legnagyobbakra jellemző stílus a jellemző. Megemlíteném itt még azt is, hogy Tandori Dezső a fenti címet (A Night at the Fair) Éjszaka a vásáron-nak fordítja, míg nálam ez úgy hangzik, hogy EGY ESTE A VÁSÁRBAN. A night ui. angolul nemcsak éjszaka (az is), hanem inkább az est nagyobb része, mondjuk este hattól úgy 10-11 óráig. A történet meg amúgy is kamasz fiúkról és bakfis lányokról szól, akik csak most kezdik felfedezni „a világot,” a másik nemhez való vonzódásukat, no meg arról is, milyen fontos szerepet is tud játszani egy hosszúnadrág egy kamasz fiú életében. És még azért is „est,” és nem „éjszaka,” mert akkoriban – a múlt század húszas, harmincas éveiről van szó - a „rendes” családok köreiben nem volt divat, hogy hagyják csemetéiket éjszakánként egy vásárban, vagy másutt, bolyongani. Gyereknek tartották még őket, és azok is voltak, hiába igyekeztek a felnőttet játszani. A gyereknek meg este tízkor mindenképpen otthon volt a helye.
Summa summarum, úgy érzem, ez a bűbájos kis történet nagyon is megérdemli, hogy újra teljes díszében pompázzon a magyar olvasó előtt is.