Gondold újra! Gondold újra!

Gondold újra‪!‬

    • HUF3,790.00
    • HUF3,790.00

Publisher Description

„Ha a tudás hatalom, akkor tudni, hogy mit nem tudunk, maga a bölcsesség.”
Miért olyan nehéz elszakadni az elképzeléseinktől és előítéleteinktől még akkor is, ha látjuk, hogy nem visznek előre?
Az intelligenciát hagyományosan a gondolkodásra és tanulásra való képességnek tartjuk. Gyorsan változó környezetben, eddig nem tapasztalt kihívások esetén azonban ennél is többet számít, hogy képesek vagyunk-e megkérdőjelezni, amit eddig biztosra vettünk, és elfelejteni, amit korábban már megtanultunk, majd új szempontok alapján újrarendszerezni az információkat – vagyis az igazságot kereső tudós módjára gondolkodni.
Adam Grant szervezetpszichológus arra keresi a választ, hogyan sajátíthatjuk el az újragondolás művészetét, és miként tehetjük az iskoláinkat, munkahelyeinket és egyéb közösségeinket az élethosszig tartó tanulás színhelyévé. Izgalmas történeteket, merész felvetéseket és meggyőző kutatási eredményeket ismertető könyvéből megtudhatjuk, hogyan maradjunk rugalmasak és nyitottak, és miként vehetjük rá erre a körülöttünk lévőket is. Ha el tudjuk engedni azokat a nézeteinket, amelyek már nem szolgálnak minket, közelebb juthatunk a kiválósághoz a munkánkban, és bölcsebb döntéseket hozhatunk az élet minden területén.

GENRE
Health & Well-Being
RELEASED
2021
1 September
LANGUAGE
HU
Hungarian
LENGTH
376
Pages
PUBLISHER
HVG Könyvek
PROVIDER INFO
PublishDrive Inc.
SIZE
4.3
MB
Think Again Think Again
2021
Give and Take Give and Take
2013
Hidden Potential Hidden Potential
2023
Option B Option B
2017
Penguin Readers Level 7: Originals (ELT Graded Reader) Penguin Readers Level 7: Originals (ELT Graded Reader)
2020
Give and Take Give and Take
2013