Életeim - Titkaim

“A kezdetek óta végigkísértem Anikó pályáját, attól a pillanattól fogva, hogy berobbant a köztudatba, részese lett életünknek, s kuriózummá vált. Mindenkit elbűvölt finom nőiességével, szőkeségével, légiesen karcsú, törékeny gráciájával, eleganciájával, szépségével, mely hallatlan művészeti profizmussal, könnyedséggel párosult, és mindez jelenséggé nemesedett az évek során. Mozdulatai sikkesek, gyorsak, energikusak, ujjai szédítő gyorsasággal dolgoznak. Csodákat művel, leheletfinom lebegő kendőkkel, nyuszival, kártyával, hegedűvel és mindennel, ami mozdítható, gordiuszi csomót köt, amit egy pillanat alatt felold, újságot tép miszlikre, majd szétnyitja, mintha mi sem történt volna, s a levegőből kártyalapok röpülnek felé még mindig és mindig, de hogy kerülnek oda a messzeségből? Produkció közben beszélget, sztorizik, évődik a közönséggel oldottan, barátian, humorosan, szeretettel, szinte pajkosan összemosolyogva, ugyanakkor tapintatosan figyeli, segíti a varázslathoz választott alkalmi társát is. Mindig és mindenhol úrnője a helyzetnek, igazi díva. Kisugárzása volt már akkor is, mindenki ráfigyelt ott a Madách Színház színpadán, azon a nevezetes 1965-ös „Ki mit tud?” országos seregszemlén, s röpke 4-5 perc alatt igazi sztár született. Egy csapásra kedvence lett egy országnak, s mint köztudott, később az egész világot meghódította. A semmivel össze nem hasonlítható, teljesen egyedi „ungáranikós” stílusára nem lehetett nem odafigyelni. Szeretem az érdekes embereket! A stílus fontos minden megnyilvánulásunkban, s az optimista hozzáállás a dolgokhoz, ami követendő, mert csak és kizárólag a pozitív tettek visznek közelebb céljaink megvalósításához.” - részlet a szerző előszavából.