Heuréka

"Most pedig beszélni fogok neked, Jóska öcsém, arról, hogy miképpen lehet itt Pesten bemenni valahová, ahol az embernek semmi keresnivalója nincsen. Mi ketten tudjuk, milyen tanulságos egy dolog ez, és mi százezren tudjuk, akik mind máshol kezdtük, mint ahol kellett volna vagy illett volna, és akiknek mássál kellett foglalkozni, mint amit szerettünk és tudtunk, mert az nem kellett senkinek. Én nagyon jól ismerem a te zavart mászkálásaid utcákon és házak lépcsőin és előszobákban és középületek várótermeiben, és tűnődéseid és félelmeid és aggodalmaid: úgy voltam én is, mikor elsőéves voltam az egyetemen. A múltkor találkoztam veled egy előcsarnokban, valami tudományos előadás volt vagy mi, és te a szolgával beszéltél, holmi bemenetel dolgában, te, aki az emberiség történelmét tanulmányoztad sokáig, és filozófusokat olvastál és az Eszme fejlődésén szoktál borongani az utcán, nagyon okosan és világosan és szelíden magyaráztál valamit a szolgának, kissé Schopenhauer modorában, mondhatnám: világos logikával akartad őt meggyőzni, és magatartásodból nem hiányzott a méltóság sem. De a szolga nem várta be a quod erat demonstrandum befejező igéjét: gorombáskodni kezdett veled, és azt mondta, hogy neki ez és ez lett parancsolva, és az úr, ha jobban tudja, menjen a sóhivatalba, ide be nem megy jegy nélkül, alászolgája. Mint később értesültem, nálad azért nem volt jegy, mert te voltál a felolvasó - és mégis úgy esett, hogy nem mehettél be."

 

(részlet)