Az újkori olimpiák története 5. rész Az újkori olimpiák története 5. rész

Az újkori olimpiák története 5. rész

1976-1984

    • HUF999.00
    • HUF999.00

Publisher Description

Furcsa 12 év krónikája olimpiatörténeti sorozatunk ötödik része. Az 1976-os játékokra három város pályázott, s a soron következő három olimpiát e három város rendezte. A háromból kettő végül csonka lett: a világpolitika válságba sodorta az olimpiai mozgalmat. Los Angeles és Moszkva versenyéből először még a „semleges” Montreal került ki győztesen, de 1976-ban sem volt teljes a mezőny: harminc afrikai ország bojkottálta az eseményt az új-zélandi rögbiválogatott dél-afrikai túrája miatt. Négy évvel később Moszkvából a Nyugat vezető sporthatalmai hiányoztak, azután Los Angelesből a létező szocializmus országai (Románia kivételével). Emlékezzünk inkább másokra: Juantorena, Viren, Ender, Comaneci, Coe, Ovett, Szalnyikov, Carl Lewis, Moses, Jordan, Drazsen Petrovics, Magyar Zoltán, Tordasi Ildikó, Németh Miklós, Wladár Sándor, Foltán-Vaskúti – ma már legendás nevek. 


A nyári olimpiák történetét bemutató e-könyvsorozatot a sporttörténész szerzők kifejezetten a multimédiapláza számára készítették, és kizárólag e-könyvben hozzáférhető. A sorozat nem csak azért érdekes és fontos, mert hosszú idő óta nem jelent meg ilyen részletes magyar nyelvű statisztika. Még ennél is fontosabb, hogy adatbázisa a legújabb kutatások eredményeit tükrözi, így néhány, a sportrajongók körében tévesen nyilvántartott eredmény a régi jegyzőkönyvek és bírói döntések utólagos felkutatásával módosult. 


A sorozat részeinek felépítése azonos. Az újkori olimpiai mozgalom előzményeit bemutató két nyitófejezet (Bevezetés ; Olümpiától a megvalósulásig) után a következő nyári olimpia rövid szöveges ismertetője összefoglalja a megrendezéssel kapcsolatos tudnivalókat, megemlíti a legérdekesebb, legnagyobb vagy éppen váratlan eredményeket, a legkiemelkedőbb sportembereket, végül sorra veszi a magyar olimpiai csapat érmeit, pontot érő győzelmeit és helyezéseit. A szöveges leírás után következik a versenyek eredményeit tartalmazó részletes táblázat, melyből megismerhetők minden sportág dobogósai, valamint a magyar indulók összes helyezése.

GENRE
Sports & Outdoors
RELEASED
2011
24 November
LANGUAGE
HU
Hungarian
LENGTH
60
Pages
PUBLISHER
Kossuth Kiadó
PROVIDER INFO
Kossuth Kiado
SIZE
2.1
MB
Az újkori olimpiák története 3. rész Az újkori olimpiák története 3. rész
2011
Az újkori olimpiák története 6. rész Az újkori olimpiák története 6. rész
2011
Az újkori olimpiák története 1. rész Az újkori olimpiák története 1. rész
2011
Az újkori olimpiák története 4. rész Az újkori olimpiák története 4. rész
2011
Az újkori olimpiák története 2. rész Az újkori olimpiák története 2. rész
2011
Az újkori olimpiák története 7. rész Az újkori olimpiák története 7. rész
2011