Matisse Matisse

Matisse

Világhíres festők

    • HUF399.00
    • HUF399.00

Publisher Description

Az e-könyv a Kossuth Kiadó által nyomtatásban megjelentetett nagysikerű Világhíres festők című sorozat azonos című kötetének szöveganyagát tartalmazza, az illusztrációk nélkül. 


„A fauvizmus nem más, mint némi vörös festék” – foglalta össze egy alkalommal Henri Matisse a nevével fémjelzett festészeti mozgalomról alkotott sajátos felfogását. Matisse neve a köztudatban szinte egyet jelent a fauvizmussal: az egész 20. század folyamán mind a kortársak, mind a művészettörténészek a tiszta színek kifejezőerejére, az éles színkontrasztokra építő „Vadak” vezéralakjaként igyekeztek beállítani őt, alkotásaival szemléltetve az irányzat alkotói sajátosságait. Ő maga azonban nemcsak a vezéri szerepet utasította vissza, de olykor zavarba jött attól is, ha definiálnia kellett a fauvizmus lényegét. A csoporton belül ő volt a rangidős, s emellett megfontoltabb és tudatosabb volt a többieknél, ami tiszteletet ébresztett pályatársaiban. De míg Maurice Vlaminck szívesen állította be önmagát úttörő zseniként, Matisse nem tört hasonló babérokra, jóllehet mindig elsőként állt ki független törekvéseik mellett. „Tanári alkat” volt, de elsősorban saját belső fejlődése foglalkoztatta, és csupán a kora által felvetett művészi kérdésekre kereste a választ a maga eszközeivel.

GENRE
Arts & Entertainment
RELEASED
2012
12 October
LANGUAGE
HU
Hungarian
LENGTH
90
Pages
PUBLISHER
Kossuth Kiadó
PROVIDER INFO
Kossuth Kiado
SIZE
1.4
MB
Liszt Ferenc Liszt Ferenc
2012
Franz Schubert Franz Schubert
2012
Wolfgang Amadeus Mozart Wolfgang Amadeus Mozart
2012
Ludwig van Beethoven Ludwig van Beethoven
2012
Johann Sebastian Bach Johann Sebastian Bach
2012
Antonio Vivaldi Antonio Vivaldi
2012