Pornó 1. Pornó 1.

Pornó 1‪.‬

    • 3.8 • 6 Ratings
    • HUF1,290.00
    • HUF1,290.00

Publisher Description

„Gyakran az egyik riportkönyv kínálja a következő témát. Amikor a Lipótmezőn a pszichiátria világáról gyűjtöttem anyagot, olyan speciális, számomra ismeretlen problémákkal találkoztam, mint a szerencsejáték szenvedély, illetve a pornóiparhoz kapcsolódó sajátos lelki problémák. Így született meg a Vesztőhely című kötet tavaly, és ezért jelenik meg most ez a könyv. Már jóval korábban, másfél-két éve felmerült a gondolat, hogy érdemes volna írni a pornóról, illetve a pornóiparról. Megkerestem a magyar pornópápának kikiáltott Kovács Istvánt (Kovit), aki kitörő lelkesedéssel fogadta az ötletet. Azt mondta, hogy a szakmának jót tesz, ha végre megszületik egy olyan riportkönyv, amely – ahogy ő fogalmazott – komolyan és tárgyilagosan közelíti meg a témát. Az első találkozás után eltelt két hét, és Kovi szomorúan közölte, hogy sajnos nem megy, mindenki fél, senki sem hajlandó szóba állni velem. Én és a kiadó visszavonultunk, mondván, a szereplők nélkül nem megyünk semmire. A Lipótmezőn tett kirándulás kellett ahhoz, hogy elszánjam magam még egy kísérletre. (…) Természetesen messzemenően igyekeztem figyelembe venni a személyiségi jogokat, tiszteletben tartottam azoknak a kérését, akik névtelenek akartak maradni. A kéziratot átolvashatták, és ami a legnehezebb volt, megpróbáltam kiszűrni a szövegből azokat a személyeskedő megjegyzéseket, amelyek indokolatlanul bántanák valamely szereplő érzékenységét. (…) Amikor ennek a könyvnek a megírásához fogtam, nagyon keveset tudtam a pornóról, illetve a pornóiparról. Most sem tudok mindent, csak valamivel többet. Megtanultam például azt, hogy a pornó sokkal többről szól, mint gondoltam. Nem csak egy vagy több nőről, férfiról, és arról, ami köztük történik. (…) A kiadóval egyetértésben úgy döntöttem, hogy a csaknem száz órányi hangfelvételből, meg a tucatnyi telejegyzetelt notesz szövegéből két könyv készüljön. Egy a hagyományos pornófilmek világáról, egy pedig a meleg és a bizarr filmekről.” (Havas Henrik)

18 éven felülieknek!

GENRE
Biography
RELEASED
2012
25 August
LANGUAGE
HU
Hungarian
LENGTH
105
Pages
PUBLISHER
Publio Kiadó Kft.
SIZE
868.9
KB

More Books by Havas Henrik

Méhkirálynő Méhkirálynő
2012
A sztár, a lúzer és aki az anyját kereste A sztár, a lúzer és aki az anyját kereste
2012
Kurva élet Kurva élet
2013
Pornó 2. Pornó 2.
2013
A magyar keresztapa A magyar keresztapa
2019
A Bős-Nagymaros dosszié A Bős-Nagymaros dosszié
2012

Customers Also Bought

Maffiózók mackónadrágban Maffiózók mackónadrágban
2019
A vágy vonzásában A vágy vonzásában
2015