Több fény! Fénykörnyezetek
Publisher Description
Elsőként valósult meg Magyarországon nagyszabású fényművészeti kiállítás, mely a totális befogadói élményt nyújtó fénykörnyezeteket vonultatja fel magyar vonatkozású művekből.
A fény meghatározza a környezetet, ezért a tárlaton fény által tudatosított jelenlét kulturális és művészeti példái láthatók: a természetes és mesterséges külső, valamint a belső fények megteremtette helyzetek és ábrázolásaik, beltéri installációk és kültéri éjépítészet.
A Több fény! című kiállítás a hazai művészeknek a világtrendhez kapcsolódó és a nemzetközi képzőművészeti színtéren is helytálló kísérleteit mutatja be.
Paksi Endre Lehel tanulmánya sorra veszi a magyar vonatkozású fényművészeti produktumokat, valamint megtalálható benne a tárlaton bemutatott összes mű reprodukciója, beleértve olyan felvételeket is, melyek a kiállításhoz kapcsolódó külön események során készültek.