A szeretet bűnei A szeretet bűnei

A szeretet bűnei

    • 9,49 €
    • 9,49 €

Descrizione dell’editore

„Erős, csodaszép és kifinomult.” – Joanna Cannon, Sunday Times bestsellerszerző

„Remekül megírt és hihetetlenül erőteljes.” – Adam Kay, Sunday Times bestsellerszerző

Meddig mehetünk el a szeretteink védelmében?

Nell idős édesanyja, Annie, demenciája miatt fokozatosan elveszíti az emlékeit, és nyugtalanító, homályos utalásokat kezd tenni a család múltjáról. Nell a betegség rovására írja anyja furcsa megjegyzéseit, de amikor édesapja a halálos ágyán elejt egy megjegyzést egy régóta rejtegetett titokról, a nőben felerősödik a gyanakvás a családja múltjával kapcsolatban.

Harmincöt évvel korábban Annie életét fenekestül felfordította egy sor trauma; egyik megrázkódtatás érte a másik után, ő pedig ezeket mélyen elrejtette a szívében. A döntéseit, amelyeket azokban a napokban hozott meg, a szeretet vezérelte ugyan, de már akkor is tudta, hogy senki nem értené meg, amit tett, megbocsátásra pedig végképp nem számíthatott.

Ahogyan a két nő több idősíkon játszódó története fokozatosan kibontakozik, Nell végre megtudja a meghökkentő igazságot az anyja és a saját múltjáról is.

Hannah Beckerman, nemzetközi bestsellerszerző olyan regénnyel kápráztat el bennünket, amelyben a kötődés és a titkok játsszák a főszerepet. Megindító és megrázó története az önazonosságról, az emlékezetről és a családhoz tartozásról vet fel komoly kérdéseket.

„Ez egy gyönyörű és szívbe markoló történet a veszteségről, a családról és a gyászról.” – Kate Mosse, nemzetközi bestsellerszerző

GENERE
Arte e intrattenimento
PUBBLICATO
2022
9 dicembre
LINGUA
HU
Ungherese
PAGINE
336
EDITORE
Álomgyár Kiadó
DATI DEL FORNITORE
PublishDrive Inc.
DIMENSIONE
4,4
MB
If Only I Could Tell You If Only I Could Tell You
2019
The Dead Wife's Handbook The Dead Wife's Handbook
2014
Si tan solo pudiera decírtelo Si tan solo pudiera decírtelo
2020
Flickan som var jag Flickan som var jag
2022
Alle våre hemmeligheter Alle våre hemmeligheter
2019
Nur ein Wort von dir entfernt Nur ein Wort von dir entfernt
2019