Elhagyott part Elhagyott part

Elhagyott part

Hat sci-fi történet

Blake Crouch e altri
    • 6,99 €
    • 6,99 €

Descrizione dell’editore

Antológia a Sötét anyag és a Wayward Pines szerzőjétől!

Egy VR-játékfejlesztő egy kódolási hiba következtében létrehoz egy szuperintelligenciát. A távoli jövőben emberek kis kolóniája visszaküld a Földre egy katonát, ám a küldetés nem várt fordulatot vesz. Egy megtermékenyítéssel foglalkozó cég a főbb tulajdonságok befolyásolása mellett már különböző projekciókat is készít a szülőknek, hogy születendő gyermekük milyen életre számíthat.

2019-ben az Amazon felkérte Blake Crouchot, hogy állítson össze egy hat történetből álló sci-fi antológiát az Original Stories-sorozatuk keretében. Crouch ennek alkalmából írta meg Elhagyott part című kisregényét, valamint e mellett bemutat egy-egy izgalmas novellát a műfaj elmúlt időszakának legismertebb szerzőitől. A történetek közt egyaránt található klasszikusabb hangvételű, Philip K. Dicket felidéző írás és olyan realistább gondolatmenet is, ami akár már holnap megvalósulhat.

N. K. Jemisin Szükségbőr című novelláját Hugo-díjjal tüntették ki 2020-ban, míg az Elhagyott partot várhatóan Neil Burger fogja filmre adaptálni.

GENERE
Fantascienza e fantasy
PUBBLICATO
2022
4 aprile
LINGUA
HU
Ungherese
PAGINE
320
EDITORE
Agave Könyvek Kiadó Kft.
DATI DEL FORNITORE
PublishDrive Inc.
DIMENSIONE
2,3
MB
Wayward Pines - L'Intégrale Wayward Pines - L'Intégrale
2026
Famous Famous
2026
Run Run
2025
Géncsapda Géncsapda
2022
Menekülj Menekülj
2021
Récursion Récursion
2025