Johannes Brahms

Amikor a jövő bizonytalanná válik, a lélek a múltba kapaszkodik. Az elveszett paradicsom utáni sóvárgásban a „konzervatív” Brahms a klasszicizmus nagymestere, Haydn partitúráihoz fordult – a Wagner által alkotott „végtelen dallam” és a „haladó zene” nyújtotta kaland nem keltette fel az érdeklődését. 


Brahms zenéje kiegészítette és ellensúlyozta a XIX. század második felében rohamosan erősödő romantikus individualizmust. Hagyományőrző volt abban az értelemben, hogy nagy tiszteletben tartotta a forma egyensúlyát és erejét, ahogyan az Joseph Haydn, Wolfgang Amadeus Mozart és Ludwig van Beethoven műveiben megmutatkozott, kiegészítve Franz Schubert hatásával. 


Brahms életművének valamennyi korszaka változatos kifejezésmódokban gazdag – a gyengéd humortól a tragikumig –, nagyobb művei az építkezés mind mesteribb kezelése mellett fokozódó gazdaságosságot és koncentrációt mutatnak.