10X 10X

10X

Az egyetlen különbség siker és kudarc között

    • ¥1,500
    • ¥1,500

発行者による作品情報

Grant Cardone fején találta a szöget: elárulja, hogyan érnek el az emberek sikert az élet bármely területén.” Brian Tracy A könyv olyan életfelfogást szeretne létrehívni, amely minden sikeres emberre jellemző. Célozzuk meg azt, ami tízszer magasabban van, mint ahol most vagyunk, és ha alatta is maradunk a várakozásnak, messzebbre jutunk, mint ha megőriztük volna életünk jelenlegi állapotát. Megtanít bennünket: hogyan valósítsunk meg korábban elérhetetlennek hitt célokat, hogyan tűzzük ki helyesen a céljainkat, és hogyan garantáljuk, hogy el is érjük őket, hogyan teremtsünk soha nem látott boldogságot és elégedettséget az életünkben, hogyan sarkalljuk magunkat a félelem erejének segítségével cselekvésre, hogyan szerezzünk meg mindent, amit csak akarunk, és ne kelljen kevesebbel beérnünk, hogyan győzzük le a versenytársakat, és hogyan legyünk a siker példaképei. A szárnyaló siker a hétköznapi erőfeszítés birodalmán túl létezik. Ha ilyen kimagasló sikert szeretnénk elérni, nem élhetjük úgy az életünket, mint bárki más, és nem nyugodhatunk bele a középszerűségbe. A siker a kötelességünk, feladatunk és felelősségünk, és ez a könyv lépésről lépésre ismertet meg minket azzal, hogyan teremtsünk rendkívüli sikert az életünkben. Megtanulhatjuk, mekkora erőfeszítés szükséges a garantált sikerhez, és biztosíthatjuk, hogy ezt a szintet egész életünkben megtartsuk. Az emberek többsége áhítozik a sikerre, és fantasztikus ötletei vannak, de elmarad az erőfeszítések tekintetében, amelyek ahhoz kellenek, hogy a megérdemelt kivételes szintre emelje az életét. A cselekvésnek négy szintje létezik, és álmaink valóra váltásához meg kell tanulnunk eljutni a negyedik szintre, a masszív erőbedobáshoz. A 10X eloszlatja félelmeinket, megnöveli az önmagunkba vetett hitünket, elsöpri a halogatást, és mindenen diadalmaskodó céltudattal ruház föl. Arra késztet, hogy különbözzünk minden más piaci szereplőtől, és ezt csak úgy érhetjük el, ha azt tesszük, amire más nem hajlandó. Ne gondolkozzunk többé alapszükségletekben, hanem célozzuk meg a bőséget, éspedig életünk minden területén.

ジャンル
健康/心と体
発売日
2021年
6月29日
言語
HU
ハンガリー語
ページ数
320
ページ
発行者
Motibooks
販売元
Xaric LLC
サイズ
2.3
MB
The 10X Rule The 10X Rule
2011年
Wenn Sie nicht der Erste sind, werden Sie der Letzte sein Wenn Sie nicht der Erste sind, werden Sie der Letzte sein
2023年
Obsesja albo przeciętność. Stań się autorem swojego sukcesu! Obsesja albo przeciętność. Stań się autorem swojego sukcesu!
2023年
La règle du 10 x - Penser 10 fois plus grand pour passer de l'échec au succès La règle du 10 x - Penser 10 fois plus grand pour passer de l'échec au succès
2022年
Si tu n'es pas le premier, tu es le dernier - Stratégies de vente pour dominer le marché Si tu n'es pas le premier, tu es le dernier - Stratégies de vente pour dominer le marché
2021年
Si tu n’es pas le premier, tu es le dernier Si tu n’es pas le premier, tu es le dernier
2020年