Claude Debussy

Minden évszázadban, minden egyes művészeti ágban felbukkan valaki, aki azzal emelkedik ki kortársai közül, hogy – elsősorban technikai – újításai hatással vannak a sajátján kívül más művészeti ágakra is, ezáltal egy új tendencia megalkotójává válik. E különleges alkotóművészek közé tartozik Debussy is, aki zenéjében életre keltve megannyi futó pillanatot, hangulatot, fényt és árnyékot, illatot és érzelmet, a zenei impresszionizmus előhírnöke, sőt egyik legjelentősebb képviselője lett. Az impresszionista festészet alapelvei – a szabadban alkotás a műtermi munkával szemben, a színek fontossága a vonalakéval szemben stb. – úgy illenek az ifjú Debussy 1880-as években komponált szerzeményeihez, mintha csak ő találta volna ki őket. Ahogy azt maga a zeneszerző mondta: „a zenészek arra lettek kiválasztva, hogy a nappal és az éjszaka, a föld és az ég minden mágiáját felfogják. Csak ők képesek arra, hogy átéljék azok atmoszféráját, állandó lüktetését.” 


Ezzel egy időben, Franciaországban egyre ismertebbé és népszerűbbé váltak a szimbolista költők, és műveik hatással voltak Debussy művészetére. Ezen alkotók, például Stéphane Mallarmé vagy Paul Verlaine, úgy érezték, hogy a szabad vers és a lírai próza jobban kifejezik a lélek viszontagságait, mint a rím és a klasszikus ritmika. Mindkét költő Debussy barátai közé tartozott, és talán az ő hatásuk következménye, hogy inkább szimbolista mint impresszionista zeneszerzőnek érezte magát, pedig mindkét irányzat – az akkor uralkodó stílus, a naturalizmus ellenpontjaként – az irracionálisból, a hangulatból és a fantasztikumból indul ki.