Izmael Izmael

Izmael

    • ¥850
    • ¥850

発行者による作品情報

A Turner Tomorrow Ösztöndíj létrehozásának célja az volt, hogy a szerzőket olyan regény írására ösztönözze, mely a világ globális problémáira építő és határozott megoldást kínál. A több mint 2500, a világ minden tájáról beérkezett pályamű közül a rangos ösztöndíjat az Izmael nyerte el. "Számomra azonban az Izmael sikere nem az eladási mutatókon volt mérhető. Tudtam, hogy a könyv nem fog a boltok polcain porosodni, de nem ez volt a lényeg. El fog-e érni valakihez? Nem lehettem biztos abban, hogy akár egyetlen olvasó is akként fogja fogadni, aminek én szántam - villámcsapásként. A mű 1992. januári kiadását követően kétségeim körülbelül egy hétig gyötörtek. A könyv végén levő megjegyzésben megadott címemre, Delores Elaine Pierce kis bérelt postahivatalába ekkor érkezett meg az első levél. Ez eloszlatta minden kétségemet. A villámcsapás célba ért - legalábbis egy olvasónál. Újabb hét múltán tudtam, hogy ez az olvasó nem kivétel volt. Attól kezdve a levelek folyama szakadatlan áramlott, naponta három-négy, napról napra, hónapról hónapra, mindig ugyanazt az üzenetet hordozva: 'Az Izmael örökre megváltoztatta a világszemléletemet'." (Daniel Quinn) "24 óra alatt olvastam el az Izmaelt. Elragadtatással és gyötrelmek között, zokogva és kacagva. Ha azt mondom, köszönöm, nem mondtam semmit." (Rachel Rosenthal, Los Angeles, California, USA) "Az már egyszer igaz, hogy az Izmael olvasása óta nagyon megváltozott az életem." (Kathleen Sullivan, Hoffmann Estates, Illinois, USA)

ジャンル
小説/文学
発売日
2015年
10月29日
言語
HU
ハンガリー語
ページ数
218
ページ
発行者
Katalizátor Könyvkiadó kft.
販売元
Publio Kiado Kft.
サイズ
2.1
MB
Ishmael Ishmael
1991年
Izmael Izmael
2015年
Az én Izmaelem Az én Izmaelem
2015年
B története B története
2015年
Az én Izmaelem Az én Izmaelem
2015年
If They Give You Lined Paper, Write Sideways If They Give You Lined Paper, Write Sideways
2007年