F. Scott Fitzgerald Majális New Yorkban és más történetek a dzsesszkorszakból Fordította Ortutay Péter

Ebbe a kötetbe elsősorban azok az elbeszélések kerültek, melyeket még maga a szerző állított össze A dzsesszkorszak meséi (The Tales of the Jazz) című második elbeszélés-kötetéhez. Az első, melynek Mihaszna (Jelly Bean) a címe, már csak azért is érdekes, mert, amint az maga Fitzgerald is írja, „társszerzővel” dolgozott. Mert… „miután rájöttem, hogy sehogy sem tudom hitelesen ábrázolni a kockajátékkal kapcsolatos jeleneteket, a feleségemet kértem meg, hogy segítsen. Mivel déli, így feltehetőleg a legalkalmasabb szakértője e kellemes időtöltés technikájának és terminológiájának.” A Mihaszna egyébként egy semmittevő gondtalan, de szimpatikus fiatalember ott lent Délen, aki úgy véli, hogy egy gazdag, de üres, úrilány iránti szerelme meg tudja „reformálni,” de aztán minden marad a régiben, mert a lány, miután jó sokat ivott abból „a jófajtából,” elfelejti Mihasznát, és inkább egy gazdag fiúval köt házasságot.
1920 januárjában Fitzgerald kétszer is leutazott New Orleansból Montgomerybe, hogy meglátogassa Zeldát. Megvette neki kedvenc Sazerac koktélját, első orchideáit, és egy hatszáz dolláros platina- és gyémánt karórával is megajándékozta, amit úgy sikerült megvennie, hogy előtte írt egy elbeszélést. Ez A teve hátsó rész (The Camel's Back) volt. Kiadójának, Perkinsnek úgy mesélte, hogy reggel nyolckor elkezdte és este hétkor már be is fejezte az elbeszélést, majd hajnali fél ötig lemásolta és fél órával később már postára is adta. Fitzgerald nem igazán volt büszke erre az elbeszélésére, pedig később O. Henry-díjat is kapott érte és még a megfilmesítés jogát is megvették tőle. A fiatal író nyilván úgy vélte, hogy ez csak egy olyan bóvli, amit bármikor meg tud írni. Legjobb történetei kész szerkezetekként jutottak eszébe és azzal, hogy egy huzamban írta meg őket, biztosította azt is, hogy az elbeszélés lendületesen haladjon előre és egy csattanóval érjen véget. Később ezt így magyarázta: „… egy-egy történetet a legjobb egy vagy három nekifutással megírni. A három nekifutásos történetet három egymást követő napon kell megírni, aztán kell egy nap vagy egy kicsivel több az átdolgozásra és már le is lehet adni. Ez persze akkor van így, ha minden összejön, mert felmerülhetnek váratlan problémák, melyeket meg kell oldani; a vontatott vagy nehezen induló történetek (azért nehezen, mert rossz a koncepció és ebből eredően rossz lesz a felépítése is) nehezen olvashatók.”