Nagyrészt halott Nagyrészt halott

Nagyrészt halott

    • 8,99 €
    • 8,99 €

Publisher Description

Alt Coulumb városának Kos nevû Tűzistene váratlanul elhalálozik, és a feltámasztását egy nemzetközi halottlátó cég kezdő munkatársára, Tara Abernathyre bízzák. A feladat komolyságát jelzi, hogy az isten nélkül maradt négymilliós metropoliszban bármelyik pillanatban leállhatnak a gőzfejlesztő gépek, így nem fognak közlekedni a vonatok, és pusztító zavargások törhetnek ki. Tara egyetlen segítsége Abelard, a halott isten láncdohányos kispapja, akinek érthető okból válságba került a hite.

Ráadásul kiderül, hogy Kos nem egyszerűen meghalt, hanem meggyilkolták, és az ügy Alt Coulumb bírósága elé kerül. Tara és Abelard hirtelen nagy veszélyben találják magukat, mert valami olyan dologba nyúltak bele, amibe nem kellett volna. Az igazság kiderítésére indított nyomozásuk tétje így már nem csak Alt Coulumb halvány reménye az életben maradásra, hanem a saját életük is.

Max Gladstone úttörő, az epikus fantasyt városi környezetbe helyező, paranormális jelenségekkel és különleges lényekkel keresztező regényében a kőből faragott vízköpők minden eddiginél fontosabb szerepet töltenek be, a mágusok pedig villámokon utaznak, miközben az igazságosztás egy szűk elit kör privilégiuma, akik a jó és rossz közti határvonalat már rég eltörölték.

GENRE
Sci-Fi & Fantasy
RELEASED
2016
30 September
LANGUAGE
HU
Hungarian
LENGTH
384
Pages
PUBLISHER
Agave
SIZE
2.8
MB

More Books by Max Gladstone

This is How You Lose the Time War This is How You Lose the Time War
2019
The Craft Sequence The Craft Sequence
2023
Vier Wege kreuzen - Ein Roman der Kunstwirker-Chronik Vier Wege kreuzen - Ein Roman der Kunstwirker-Chronik
2023
Last Exit Last Exit
2022
Letzter Erster Schnee - Ein Roman der Kunstwirker-Chronik Letzter Erster Schnee - Ein Roman der Kunstwirker-Chronik
2023
Tak właśnie przegrywasz Wojnę Czasu Tak właśnie przegrywasz Wojnę Czasu
2023